Egy 15 fős csoport Molotov-koktéllal támadt két rendőrautóra a Párizstól 20 kilométerre délre fekvő Viry-Châtillon városában. Két rendőr súlyos égési sérülést szenvedett, közölte az MTI a BFMTV televízió tudósítása alapján. A mentők szerint a rendőrök állapota annyira súlyos, hogy nem lehet őket szállítani.
A francia rendőrszakszervezet szóvivője jól szervezett csoportról beszélt, amellyel szavai szerint a rendőrség szabályos polgári gerillaháborút vívott. Az I-télé hírtelevízió úgy tudja, hogy a támadók vascsövekkel és csődarabokkal is fel voltak fegyverkezve.
A rendőrök egy utcasarkon felállított videokamerát őriztek, amit az elmúlt napokban újra megrongáltak. A kamerát a hírhedt La Grande Borne nevű szegénynegyed közelében állították fel, ahol számos lopás történt a közelmúltban. A múlt hétvégén is összetűzés volt a rendőrség és egy csoport fiatal közt, akik össze akarták törni a kamerát.
Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter azt mondta: a tettesek elmenekültek. Két másik rendőr, aki a helyszínre sietett, könnyebben megsebesült.