Index Vakbarát Hírportál

Az UNESCO végképp magára haragította Izraelt

2016. október 18., kedd 14:41

Elfogadta kedden az UNESCO Végrehajtó Tanácsa azt a határozatot, amely Izrael szerint megkérdőjelezi a zsidóságnak a jeruzsálemi Templomhegyhez és a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát, írja az MTI.

Az ENSZ párizsi székhelyű kulturális szervezetének szóvivője közölte, a Végrehajtó Tanács 58 tagállama megvizsgálta és változtatás nélkül elfogadta az Algéria, Egyiptom, Libanon, Marokkó, Omán, Katar és Szudán által benyújtott határozattervezetet, aminek célja a palesztin kulturális örökség védelme volt.

A határozat elmarasztalja Izraelt, amiért akadályozza a muzulmánokat a Kelet-Jeruzsálemben található szent helyek látogatásában, de szót emel a kelet-jeruzsálemi régészeti feltárások miatt is.

Munír Anasztasz, a palesztinok UNESCO-hoz delegált helyettes nagykövete szerint "a határozat emlékezteti Izraelt arra, hogy megszálló hatalom Kelet-Jeruzsálemben, és felszólítja, hogy hagyjon fel a jogsértésekkel".

Az izraeli kormány korábban élesen bírálta az UNESCO-határozat tervezetét amiatt, hogy a szövegben kizárólag arab nevükön nevezték meg az óváros szent helyeit, Izrael szerint ezzel tagadva zsidó történelmi hagyományaikat, a zsidóságnak a Templomhegyhez és a Siratófalhoz fűződő mély történelmi kapcsolatát. Pénteken a zsidó állam azonnali hatállyal felfüggesztette együttműködését az UNESCO-val a kifogásolt határozattervezet miatt.

Rovatok