Index Vakbarát Hírportál

A szlovén miniszterelnök nem elégedett a határzárral

2016. október 24., hétfő 14:30

Elégedetlen a szlovén határzárral Miro Cerar szlovén miniszterelnök. A kormányfő hétfőn, a szerb és a szlovén kormány együttes ülését követően Belgrádban azt mondta, hogy a szlovén-horvát határon a korábban felállított drótkerítést le kell cserélni egy biztonságosabbra, másrészt pedig szükség van arra, hogy egy lehetséges ellenőrizetlen migránsáradatot irányítás alatt lehessen tartani.

Cerar újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, a tavalyi évben nagyon rossz tapasztalatai voltak Szlovéniának, hiszen a menekültek ellenőrzés nélkül érkeztek Horvátország felől a zöldhatáron át, és

így nem lehetett őket ellenőrizni, de segíteni sem a rászorulóknak.

Cerar kifejtette, hogy a kerítéssel, illetve műszaki határzárral az esetlegesen ismét meginduló tömeget az ellenőrzőpontok felé lehet irányítani, ahol rendes schengeni határellenőrzést lehet végezni.

Szlovéniának minden szabályt be kell tartania, ugyanakkor képesnek kell lennie arra, hogy eldöntse, ki léphet be az országba, és ki nem.

Cerar arra is rámutatott, hogy az Európai Uniónak meg kell értenie, mennyire fontos az unió külső határainak a hatékony védelme Bulgáriában, Görögországban és Olaszországban.

(MTI)

Rovatok