Index Vakbarát Hírportál

A világhírű fotós kiáll a letartóztatott afgán modell mellett

2016. október 27., csütörtök 20:10

Steve McCurry amerikai fotós közölte, hogy minden lehetséges jogi és anyagi segítséget megad egykori modelljének, az afgán Sharbat Gulának, akit a minapvett őrizetbe a pakisztáni rendőrség okirat-hamisítás vádjával -írja az MTI.

A fotós a The Art Newspaper kulturális folyóiratnak elmondta: minden segítséget megad Gulának és családjának. "A leghatározottabban fogunk tiltakozni a pakisztáni hatóságok fellépése ellen. Ő egész életében szenvedett és hiszem, hogy letartóztatása az emberi jogok legsúlyosabb megsértése" - hangoztatta a fotós. 

A pakisztáni hatóságok azzal vádolják Gulát, hogy hamis dokumentumok révén jutott pakisztáni személyi igazolványhoz. Amennyiben bebizonyosodik a bűnössége, a nő akár 14 év börtönbüntetést is kaphat. 

A pakisztáni kormány tavaly kezdte el felkutatni azokat az afgán menekülteket, akik állítólag hamis dokumentumokat használva szereztek pakisztáni állampolgárságot. Ekkor került elő Gula neve is. Az ázsiai ország azt tervezi, hogy visszaküldi Afganisztánba a határain belül élő csaknem 2,5 millió menekültet, akik mára teherré váltak a pakisztáni gazdaság számára.

Rovatok