Index Vakbarát Hírportál

Tíz hónap után kormány alakul Spanyolországban

2016. október 28., péntek 22:58

Úgy tűnik, újra kormányt alakít Spanyolország 10 hónapos politikai válság után, ugyanis a szocialisták (PSOE) úgy döntöttek, nem szavaznak szombaton Mariano Rajoy beiktatásáról. A konzervatív néppárt (PP) miniszterelnöke így a most alakuló kisebbségi kormány élén áll majd. Spanyolország ezzel ugyan elkerülte, hogy harmadjára is választásokat rendezzenek, de a döntéshozói bénultság még csak most kezdődik: a szocialisták már előre tisztázták, hogy nem fogják elfogadni Rajoy költségvetését, sem bármilyen módon segíteni a kormányzását.

Bár mindkét választáson, 2015 decemberében és idén júniusban is a konzervatív néppárt szerezte a legtöbb szavazatot, abszolút többséget sosem értek el, írja a Guardian. A szocialisták mindkét alkalommal második helyen végeztek, és a pártelnök, Pedro Sánchez vezetésével minden erőt bevetve próbálták megakadályozni Rajoy miniszterelnökségét. A harmadik választást csak azért sikerült elkerülni, mert Sánchez, aki korrupciós ügyei miatt összeférhetetlennek tartotta Rajoy személyét a miniszterelnöki pozícióval, végül lemondott vezetői pozíciójáról.

Rajoy múlt szerdán egy parlamenti vitában azt mondta,

Tíz hónapot elvesztegettünk, de ha tanultunk belőle, akkor nem volt hiába.

A beiktatott miniszterelnök azzal is tisztában van, hogy nem lesz akadálymentes a munka, és minden elfogadott törvény egyetértésen kell majd alapuljon.

A beiktatását követő első lépése a költségvetés elfogadtatása lesz, ami a PSOE ellenzésével nem lesz egyszerű. A szocialisták azonban nem feltételnül maradnak majd a második legnagyobb támogatottságú párt, mivel amíg Sánchez távozása után soraikat rendezték, a szocialistáknál szélsőségesebb baloldali Podemos is komoly népszerűségre tett szert, akár a spanyol baloldal vezető pártjává válhat. 

Rovatok