Index Vakbarát Hírportál

Bože, požehnaj Maďara!

2016. október 29., szombat 11:11

A szlovák nyelvtörvényt legutóbb 2012-ben módosították és továbbra is képes abszurd helyzetek előállítására annak betartatása, derül ki az Ujszo.com szombati cikkéből. A szlovák kulturális tárca államtitkára szerint az esetek többségében lakossági bejelentésre ellenőriznek. És bár szerinte ez nem boszorkányüldözés, csak egy meglévő jogszabály alkalmazása, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala szerint pont arra jó, hogy a szlovák nyelvrendőrök nyaggathassák az önkormányzatokat, a Magyar Közösség Pártjának elnöke pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a szlovák államnak ugyanilyen feladata lenne a kisebbség nyelvének védelme is.

A legutóbbi felháborodást a bősi ellenőrzés váltotta ki a környék lakóiból. A nyelvrendőröknek azzal volt például baja, hogy a turisztikai komp tájékoztató tábláján magyarul használták a város nevét, hogy az önkormányzati képviselők neve a város honlapján „fordított sorrendben” – vagyis magyar sorrendben – volt feltüntetve vagy hogy a hangosbemondón először magyarul hangzik el a hirdetés. 

„A honlapot átszerkesztettük, megfordítottuk a hirdetések sorrendjét és a faliújságot is átrendeztük. Látszólag nagyon jó a szlovák–magyar viszony, de ez az eset is mutatja, hogy az első adandó alkalommal belekötnek az önkormányzatokba” – nyilatkozta Fenes Iván, Bős polgármestere az Új Szónak.

Ennél még abszurdabb, ami Izsán történt. A Kelemantia Római Kori és Néprajzi Múzeum épületének felújításáról készült négynyelvű emléktáblára felkerült a Himnusz első mondata, az „Isten, áldd meg a magyart”. „A kulturális tárca levélben kért minket arra, hogy fényképezzük le a táblát, és küldjük el a felvételt, majd figyelmeztettek bennünket, hogy a magyar szöveget szlovákra kell fordítani. Ezért a minisztérium utasítása szerint kellett készíteni egy kiegészítő táblát a

Bože, požehnaj Maďara

mondattal, s ezt fel kellett szerelni az eredeti tábla alá” – mondta az Új Szónak Domin István, Izsa polgármestere.

Domin hozzátette, hogy később küldtek egy kiegészítő figyelmeztetést a minisztériumnak, hogy a a táblán van még egy felirat, amely nincs szlovákra fordítva, mégpedig az „anno domini” (az Úr évében – latinul). A cikk szerint ennek szlovákra fordításához már nem ragaszkodtak.

De jöjjön egy pozitív hír is: kedden, mindenszentek ünnepén magyar nyelvű szentmisét közvetít a szlovák közszolgálati televízió kettes csatornája a galántai Szent István király-plébániatemplomból, írja az Új Szó. A lap hozzáteszi, utoljára három évvel ezelőtt közvetített élőben magyar nyelvű szentmisét a szlovák tévé, akkor a komáromi templomból.

Rovatok