Index Vakbarát Hírportál

Senki sem tudja, mi lehet Kim Dzsongun feleségével

2016. október 31., hétfő 16:52

Hét hónapja nem látták az észak-koreai diktátor feleségét. Ri Szoldzsun vagy terhes lehet, vagy kiesett a rokonait is előszeretettel kivégző Kim Dzsongun kegyeiből.

Ri Szoldzsunt, Kim Dzsongun feleségét hét hónapja nem látták nyilvánosság előtt, így a szakértők azon tanakodnak, a nő vajon terhes-e, vagy kiesett a diktátor húga, a befolyásos politikus Kim Jodzsong kegyeiből – írja az Independent. Ri Szoldzsun 2012 óta Kim Dzsongun felesége, Kim Jodzsong pedig tavaly óta az észak-koreai agitációs és propaganda-osztály vezetője.

Rit utoljáról március 28-án, Pjongjangban, egy kereskedelmi és egészségügyi centrum avatóünnepségén látták nyilvánosság előtt, pedig Kim Dzsongun azóta is folyamatosan a kamerák elé áll, de a felesége nélkül. Kim májusban például részt vett az ország 36 éve először megtartott pártkongresszusán.

Az Independent által megkérdezett szakértő szerint mindez vagy terhességre, vagy a házaspár közötti konfliktusra utalhat, de mivel több támadást is előkészítettek az egyesek szerint meggyengült hatalmú Kim Dzsongun ellen, elképzelhető az is, hogy a feleségét emiatt őrzik szorosabban.

Kim Jodzsongról a Tokiói Egyetem szakértője, Tosimicu Sigemura azt mondta, a nőnek komoly befolyása lehet a bátyjára, mivel ő sokkal jobban kiismeri magát a politikában Kim Dzsongunnál, és jobban ért a hatalom megtartásához is, így az ő feladata Kim Dzsongun személyi kultuszának felépítése.

Ri Szoldzsun legutóbb 2012-ben tűnt el hasonlóképpen a nyilvánosság elől; akkor végül kiderült, hogy gyereket szült. Ugyanakkor a másik verzió sem elképzelhetetlen: Kim Dzsongun 2013-ban árulásra hivatkozva kivégeztette saját unokatestvérét. Azt állította, Csang Szungtek meg akarta dönteni az ő hatalmát, hogy reformokat vezessen be. „Emberi hulladék, rosszabb egy kutyánál” – mondta akkor unokatestvéréről a diktátor.

Rovatok