Index Vakbarát Hírportál

Sorsolással akarta eladni házát, ötmilliós bírságot kapott

2016. november 2., szerda 17:08

16 ezer eurós (közel 5 millió forint) büntetést kapott egy alsómislyei férfi, mert sorsolás útján akarta eladni a házát, írja a szlovákiai Új Szó

A férfi 20 euróért árulta a sorsjegyeket május elseje óta, bárki vehetett belőle, és eredeti tervei szerint december 20-án sorsolta volna ki a házat. Úgy számolt, hogy legalább 20 ezer jegyet elad majd. A cikk szerint az adóhatóság már a sorsjegyárusítás kezdete óta figyelte a dolgot, de valamiért csak most csapott le a nagy összegű, 16 ezer eurós büntetéssel.

Az adóhivatal levélben értesített a büntetésről. Felháborítónak tartom a döntést

– mondta a lapnak a férfi, aki szerint hiába állítja az adóhivatal, hogy a módszere törvényellenes, ő egészen másképp látja a dolgot:

Nem értem, mi a kifogásuk, hiszen nem sértettem törvényt. Sehol sem említik, hogy milyen módon bocsáthatom áruba az ingatlant. Nem fogadom el az adóhivatal döntését, sőt, készen állok bíróság elé vinni az ügyet

− mondta.

A lap hozzáteszi, hogy Szlovákiában legutóbb egy tőketerebesi járásbeli férfi próbálta meg ugyanilyen módszerrel eladni a házát, de az a kísérlet érdektelenségbe fulladt. Még az adóhivatalt sem érdekelte, nem volt büntetés.

Rovatok