Index Vakbarát Hírportál

Vagy minket, vagy az ügynökeit szívatja a kormány

2016. november 5., szombat 22:32

Bár a kormány a Rogán-féle letelepedési kötvények megszüntetését lebegteti, a távoli világrészeken, azaz a kötvények piacain továbbra is felfutóban van a biznisz. Irak északi részén, Erbilben a napokban nyílt újabb, magyar kötvényeket áruló fiók.

A helyszín Erbil népszerű plázája, ahová személyesen látogattunk el, hogy megkérdezzük:

mi értelme az üzlet elindításának akkor, amikor éppen annak központi megszüntetéséről van szó?

Meglepetésünkre a magyar letelepedési engedélyt áruló ügynököket nem egy irodában, hanem a pláza folyosójára helyezett bőrkanapén találtuk.

Az iraki fiú és lány üldögélésének okát a kanapé két oldalára helyezett molinók jelezték a sétálgatóknak. A kék molinók egyébként nem kerteltek: a hívószavak a családi letelepedési engedély és Schengen voltak, Magyarországot csak legalul említették, mint a program lebonyolítóját.

A kanapén elhelyezkedő szimpatikus iraki fiú elmondta, hogy Erbilben már néhány hónapja kapható a magyar kötvény, de az ő irodájuk csak a közelmúltban kötötte meg a szerződését, hogy mint ügynökök árulhassák azt. Kérdésemre elmondta, hogy három hónapos szerződést kötöttek.

2017 első két hónapjában így még biztosan megvásárolható lesz a magyarországi letelepedésre feljogosító engedély. A fiú nem hallott arról, hogy a bizniszt hamarosan lefújnák, sőt, arról beszélt, hogy szó van a szerződés meghosszabbításáról is, ha jók az eladások.

Erre pedig megvan az esély, mivel elmondása szerint sokan érdeklődnek, és már jelentkezőik is vannak.

A fiatalember búcsúzóul a kezembe nyomta a kötvényt hirdető szórólapot, amely röviden összefoglalta, milyen egyszerű magyar letelepedési kötvényt kapni.

  1. Időpontot kell kérni a Hunic nevű cégtől a Magyar Beruházási Központban.
  2. Be kell fizetni 300 ezer eurót (amit öt éven belül visszaadnak).
  3. Be kell fizetni 60 ezer euró kezelési költséget (ezt nem adják vissza).
  4. A Hunic lefolytatja az eljárást.
  5. Időpontegyeztetés után találkozó a magyar konzullal Erbilben.
  6. A letelepedési kártya felvétele Erbilben.

A szöveg végén a biztonság kedvéért még szerepel, hogy ez egy Arany Lehetőség, és hogy a papír egész életre szól.

Sőt, a brosúra belengeti, hogy így már könnyedén lehet magyar állampolgárságért folyamodni, amivel ingyenes oktatás és ingyenes egészségügyi ellátás is jár.

A szöveg átolvasása után hitetlenkedve kérdeztem, hogy a jelentkezőnek részt kell-e vennie valamilyen felvételi beszélgetésen, vizsgán, vagy firtatják-e a szándékait Európában? Hiszen közismert a kormány aggodalma az európai kultúra rombolása, és a terrorizmus miatt, ha nem pénzes, hanem nincstelen bevándorlókról van szó.

Az ügynök azonban megnyugtatott: aki befizeti a pénzt az biztos megkapja a magyar papírt.

Rovatok