Index Vakbarát Hírportál

Renzi lemond, ha a nemek győznek a népszavazáson

2016. november 14., hétfő 12:43

December 4-én tartják Olaszországban azt a népszavazást, amin kiderül, hogy az emberek támogatják-e Matteo Renzi kormányfő parlamenti és választási reformját, amelynek lényege, hogy eltörölnék a felhőházat, a jelenlegi szenátus harmadára csökkenne és elveszítené törvényhozási hatáskörét. A jelentős költségcsökkenéssel, a törvényhozás munkájának gyorsításával járó törvényt a parlament már elfogadta, viszont mivel  alkotmánymódosítással jár, népszavazáson kell szentesíteni.

A legutolsó közvélemény-kutatások szerint a népszavazáson a nemek vezetnek, ezért is lehet olyan kétségbeesett Matteo Renzi, aki hétfőn egy rádióinterjúban azt mondta, hogy amennyiben kudarccal végződik a népszavazás, akkor kész másnak átadni a helyét. Magát a politikai reformok emberének nevezte, nem pedig olyan politikusnak, aki képes lenne egy ilyen kudarc után az eléldegélésre.

Mint mondta, azért vállalta a kormányfői posztot, mert ki akarta vezetni Olaszországból a mocsárból, hogy a magába roskadt, alvó, összekuporodott országot a jövőbe vezesse.

Azért vagyunk hatalmon, hogy megváltoztassuk a dolgokat, különben jöjjön valaki más.

Rovatok