Index Vakbarát Hírportál

Miniszteri főtanácsadó lett a horvát háborús bűnös

2016. november 17., csütörtök 23:26

Ante Gotovinát, a horvátországi szerbekkel szemben elkövetett háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekmények miatt korábban Hágában első fokon 24 év börtönre ítélt, majd felmentett nyugalmazott tábornokot a zágrábi kormány kinevezte Damir Krsticevic védelmi miniszter főtanácsadójának, írja az MTI.

Erről a döntés a kormány kihelyezett ülésén született, amelyet Vukováron tartottak a város elestének 25. évfordulója alkalmából.

„Nagyon örülök, hogy barátom és a mindannyiunk nemzeti hőse vállalta a feladatot és biztos vagyok benne, hogy a tábornok tudásával, valamint képességeivel nagyban hozzájárul majd a nemzeti biztonság fenntartásához és horvát fegyveres erők fejlődéséhez" – írta a miniszter.

A most 61 éves extábornok - a francia idegenlégió egykori katonája - volt az 1995 augusztusában végrehajtott, Vihar fedőnevű horvát hadművelet parancsnoka a szerbek lakta Krajina térségében. Az ügyészség adatai szerint a krajinai művelet során 324 szerb polgári személyt, illetve katonát öltek meg, közel 90 ezer szerbet erőszakkal elűztek otthonából. Gotovinát több évi rejtőzködés után, 2005 decemberében a Kanári-szigeteken, Tenerifén egy luxusszállodában tartóztatták le.

A hágai ENSZ-törvényszék fellebbviteli tanácsa azonban nem látta bizonyítottnak sem azt, hogy polgári lakosok lettek volna a tüzérségi támadás célpontjai, sem azt, hogy Gotovina meg tudta volna menteni a menekülő szerbeket.

Horvátországban máig nemzeti hősnek tekintik Gotovinát, hazatérését 80 ezren ünnepelték Zágráb főterén. A volt tábornok az elmúlt években elzárkózott minden politikai szerepléstől. Zárában (Zadar) él, ahol tonhaltenyésztéssel foglalkozik.

Rovatok