Index Vakbarát Hírportál

Mecsetet robbantott az Iszlám Állam, gyerek áldozatok

2016. november 21., hétfő 19:46

Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát hétfőn egy kabuli síita mecsetben, a terrortámadásnak 27 halottja és 35 sebesültje van - közölte a helyi rendőrség. A merénylet elkövetését az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vállalta magára.

Az áldozatok között gyerekek is vannak, a számok pedig tovább emelkedhetnek - mondta el Farajdún Obajdi, a kabuli rendőrség bűnügyi nyomozócsoportjának vezetője.

Az ENSZ adatai szerint legalább 32 ember halt meg és 50-en sebesültek meg.

A hívők éppen imára készültek az Arbain nevű síita vallási ünnepet követően, amikor a támadó behatolt az afgán főváros egyik nyugati peremkerületében található Bakir-ul Ulúm nevű mecsetbe, majd felrobbantotta magát.

Abdulla Abdulla afgán kormányfő Twitter-üzenetben ítélte el a merényletet.

"A támadás ártatlan civileket, köztük gyerekeket vett célba, ráadásul egy szent helyen" - írta. "Ez háborús bűncselekménynek, valamint az iszlám és az emberiesség ellen elkövetett tettnek számít" - tette hozzá.

A tálibok tagadták, hogy ők követték volna el a merényletet.

Az Iszlám Állam Aamák hírügynöksége arab nyelven kiadott közleménye szerint az IÁ harcosai támadtak a mecsetre.

Október elején a dzsihadista szervezet egy kabuli szentély ellen elkövetett merényletében 14-en vesztették életüket, 30-an pedig megsebesültek. Júliusban is a síita vallású, afganisztáni hazarák voltak az IÁ célpontjai: legalább 80-an vesztették életüket és 300-an megsebesültek, amikor a szélsőségesek egy tüntető tömegre támadtak.

Az Arbain (jelentése: negyven) ünnepe a Husszein imám halála utáni negyven napos gyászidőszakot zárja le. Ali kalifa fiát és kíséretét 680-ban Jazid omajjád kalifa csapatai mészárolták le a kerbelai csatában.

A szunnita többségű Afganisztánban viszonylag ritka a síiták és szunniták közötti vérontás, de az új támadás jelzi, hogy milyen új méreteket ölthet a több évtizedes konfliktus során kialakult etnikai feszültség - írta a Reuters brit hírügynökség.

Rovatok