John Major volt brit miniszterelnök egy csütörtök esti magánvacsorán kijelentette, "teljesen elfogadható" egy második brexit-népszavazás iránti igény, mivel a 48 százalék maradásra szavazót nem lehet kitenni a "többség zsarnokságának". Csütörtökön Major utódja, Tony Blair is azt mondta egy interjúban, hogy a brexit "megállítható, ha a britek úgy döntenek, látva, hogy a hátrányai és az előnyei milyen arányban vannak".
A Margaret Thatchert 1990-ben palotaforradalommal megbuktató klikk tagjaként a kabinet élére kerülő, majd a '92-es választáson a konzervatívokat sorrendben negyedik győzelmükre vezető politikus először mondta el véleményét a június 23-i népszavazásról. Major elmondása szerint támogatja a Brüsszellel való kapcsolatok lazítását, de abban reménykedett, hogy az Egyesült Királyság "a lehető legnagyobb közelségben" marad a többi uniós tagállamhoz, és az egységes belső piachoz.
Major leszögezte, akármilyen is lesz az Unióból való brit kilépés, ő nem tudja elfogadni, hogy a maradásra szavazók akarata ne érvényesüljön a kilépés folyamatának és a szakítás kiterjedésének megállapításában. Majornek miniszterelnökként több kemény harcot is meg kellett vívnia euroszkeptikus párttársaival az uniós integrációval kapcsolatban.
Major szerint nem a kormánynak, hanem a parlamentnek kéne kimondania a végső szót a kiválásról, és ugyancsak a törvényhozásnak kéne döntenie az EU-val kötendő új megállapodásról is. A brit Parlament egyébként pont az az intézmény, melynek tagjait kizárólag egyéni választókerületek szerint és többségi alapon választják - sokak szerint ez a westminsteri modell stabilitása mellett eklatáns példája a többség zsarnokságának.
Amellett Major felvetése komoly dilemmát is felvet azzal kapcsolatban, mit tekinthetünk érvényes és demokratikus döntésnek. A dilemma lényegét nagyjából így lehetne megfogalmazni:
Ha a választók manipulálhatósága és ingatagsága miatt a demokratikus döntéseket újraszavaztathatónak minősítjük, akkor ennek az a következménye, hogy egyetlen döntési aktus sem lesz lezárt, kötelező érvényű, mindig lehet hivatkozni arra, hogy "jó, de hát nézzük meg a 10-20-30-40 százaléknyi kisebbség akaratát". És persze, a liberális demokrácia egyik rendszerkövetelménye a véleményükkel kisebbségben maradók védelme, de a brit népszavazás egy vagy-vagy kérdést döntött el, ahol csak a politikai közösség felbomlásának árán jut tér a kisebbségi vélemény érvényesülésének (ezt az árat mondjuk a skótok örömmel fizetnék meg).