Index Vakbarát Hírportál

A sajtószabadság megsértésével vádolják a finn miniszterelnököt

2016. november 30., szerda 23:56

Pedig az elmúlt öt évben a világon Finnországban volt a legnagyobb a sajtószabadság.

Juha Sipilä miniszterelnök tagadja, hogy nyomást akart volna gyakorolni az őt korrupciós gyanúba keverő közszolgálati médiára - a finneknél ugyanis még az is előfordulhat, hogy a közmédia a kormány számára kellemetlen ügyeket tár fel.

A finn közmédia, az YLE arról számolt be korábban, hogy egy állami tulajdonban lévő bánya egy olyan céggel kötött nagy összegről rendelkező szerződést, amely Sipilä rokonainak tulajdonában van. Az ügyben az állami szervek törvényes működését ellenőrző igazságügyi kancellár és az ombudsman is vizsgálatot indított - írja a BBC.

Az ártatlanságát hangoztató miniszterelnök válaszul emailekkel kezdte bombázni az YLE-t, de erről utólag azt mondta az őt kérdező újságíróknak, hogy nem akarta csorbítani senkinek a függetlenségét, mindössze úgy érezte, nem kapott lehetőséget, hogy megvédje magát, és őt rossz színben tüntették fel.

Finn lapok viszont tudni vélik, hogy Sipilä nyomására az YLE több, az üggyel foglalkozó anyagot is félretett, és a közszolgálati tévében futó talkshow-t vezető Ruben Stiller is arról írt a Twitteren, hogy megtiltották, hogy műsorában érintse Sipilä botrányát.

Válaszában az YLE szerkesztője tagadta, hogy a miniszterelnök nyomására hallgattak volna el, hanem nem akarták Sipilä személyes felelősségét pedzegetni, amíg az ügyben nem zárult le a már említett vizsgálat. Időközben Stiller is arról számolt be, hogy feloldották az YLE-ben az ügyre vonatkozó tilalmat. 

Juha Sipilä, a jobbközép Centrumpárt politikusa tavaly május óta tölti be a miniszterelnöki tisztséget Finnországban, amely az elmúlt öt évben rendre az élen végzett a Reporters Without Borders sajtószabadsági világranglistáján.

Rovatok