Index Vakbarát Hírportál

A világ leggonoszabb emberei közül 45 már hűvösön van

2016. december 6., kedd 15:59

Emberi szerveket csempésző nemzetközi hálózatot számoltak fel a hatóságok Egyiptomban, negyvenöt embert, köztük orvosokat, nővéreket, közvetítőket és vásárlókat letartóztattak - közölte kedden az észak-afrikai ország egészségügyi minisztériuma az MTI szerint. 

A szervkereskedelemmel vádoltak kihasználták egyes egyiptomiak anyagi helyzetét, valamint néhány beteg szenvedését és szorult helyzetét, hogy hatalmas pénzösszegeket szedjenek ki belőlük. A nyomozás során felderítették, hogy engedély nélkül működő magánkórházakban és egészségügyi központokban zajlottak a szervátültetések, illetve a szervek kioperálása. 

Ezeket a kórházakat bezárták, az érintett orvosok engedélyét pedig felfüggesztették. Egyes orvosok tekintélyes intézmények, mint például a Kairói Egyetem és az Ain-Samsz Egyetem orvosi karán dolgoztak. 

Az egészségügyi minisztérium közleménye nem tért ki arra, hogy mekkora pénzösszeget foglaltak le a nyomozás során, illetve mennyire volt kiterjedt a hálózat. 

Menekültek szerveire utaztak?

A Reuters hírügynökség megjegyezte, hogy a szervkereskedelem bár tilos Egyiptomban, de a szegénység gyakran arra kényszerít sok egyiptomit, hogy eladják valamelyik szervüket, általában gazdag külföldieknek. 

Sajtójelentések korábban arról számoltak be, hogy szervkereskedők Európába jutni akaró afrikai migránsokat vettek célba, akik kétségbeesetten pénzhez akartak jutni, hogy kifizessék a Földközi-tengerre lélekvesztőket indító embercsempészeket. A Reuters nem tudta megerősíteni ezeknek a jelentéseknek a hitelességét.

Rovatok