Index Vakbarát Hírportál

Iraki gépek bombáztak le 120 iraki civilt

2016. december 8., csütörtök 22:43 | aznap frissítve

Légicsapásokban vesztette életét 120 civil az Iszlám Állam ellenőrzése alatt álló iraki Káim nevű településen, írja az MTI az iraki parlament egyik képviselőjére hivatkozva.

A DPA német hírügynökségnek nyilatkozó Fárisz al-Fárisz szerint a szíriai határ közelében lévő településen további 170 ember sebesült meg a szerdai bombázásban. A Bagdadtól 500 kilométerre nyugatra fekvő Káim központi piacát érték légicsapások.

"Információink vannak arról, hogy a légi támadásokat iraki harci repülőgépek hajtották végre" - tette hozzá a képviselő, anélkül, hogy egyéb részletet közölt volna.

Bagdadból nem volt hivatalos állásfoglalás az ügyben. Az utóbbi hónapokban Bagdad a Washington vezette katonai szövetség támogatásával fokozta támadásait az iszlamisták ellen, hogy elűzze őket a 2014-ben elfoglalt területeikről, különösen pedig iraki fellegvárukból, Moszulból.

Rovatok