Index Vakbarát Hírportál

Magyarellenes SMS-ek miatt tesz feljelentést az RMDSZ

2016. december 11., vasárnap 15:08

Feljelentést tesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ismeretlen tettes ellen a rendőrségen a választások napján SMS-ben terjedő magyarellenes üzenetek miatt - mondta az MTI-nek Kovács Péter, a szövetség ügyvezető elnöke.

A szövetség vasárnap közleményben számolt be arról, hogy több megyében is olyan SMS-eket küldözgetnek a választópolgároknak, amelyek arra buzdítják a román szavazókat, hogy járuljanak minél nagyobb számban az urnákhoz azért, hogy kiszorítsák a magyarokat a parlamentből. A Tepes gárdája (Vlad Tepes középkori havasalföldi fejedelem, akiről Drakulát is mintázták) nevében írt üzenetek arra buzdítják a választókat, hogy szavazzanak a szélsőségesen nacionalista Egyesült Románia Pártra (PRU).

Kovács Péter elmondta, az RMDSZ jogászai dolgoznak a feljelentés szövegén, azt kifogásolják, hogy az üzenet küldői megsértették a kampánycsendet és a nacionalista uszítás eszközét használták. A romániai központi választási iroda által közölt adatok szerint 14 óráig a választók 20,2 százaléka voksolt. Az RMDSZ hírlevele Barna Gergő szociológust idézte, aki szerint az időarányos részvételi arány nagyjából megfelel a négy évvel és a nyolc évvel ezelőttinek, ugyanakkor az erdélyi szavazási hajlandóság továbbra is elmarad az országos átlagtól. Becslése szerint az erdélyi magyarok szavazókedve a déli órákban jó irányba mozdult el, de a magyarok választási részvétele 14 órakor így is 1,1 százalékkal elmaradt az országos átlagtól.

Rovatok