Index Vakbarát Hírportál

Gyermekeivel együtt Abu-Dzabi foglya Tímea

2016. december 14., szerda 09:11

Negyedik éve nem tudja elhagyni az Arab Emírségeket Neisz Tímea és négy gyermeke, akik mindeddig hiába kértek segítséget a magyar konzulátustól – írta a Délmagyar.hu. 

Az asszony 2003 óta élt jemeni férjével az arab országban, 2013-ban azonban elváltak. A Csongrád megyei Csanádpalotáról származó, a Szegedi Tudományegyetemen gyógytornászként végzett Tímea szerint a férj elvette a család iratait, utcára dobta őket és súlyos adósságot vert rájuk, ami lehetetlenné teszi, hogy elhagyják az országot – ez tavaly a repülőtéren derült ki, amikor a nagykövetség által megvett repülőjegyekkel utaztak volna Budapestre.

„Nyomorban élünk, elszigetelten. Nincs bútorunk, hűtőnk, két éve kézzel mosok, a földön alszunk. Miután a gyerekeket zaklatták az iskolában, több helyen is panaszt tettem, és segítséget kértem az iskolaváltáshoz, de nem történt semmi, ezért ma már nem járnak iskolába” – mondta Neisz,  aki szerint az abu-dzabi magyar nagykövet és konzul, valamint a magyar külügyminisztérium 2013 óta ismeri a történetét, mert személyesen, telefonon és levélben is többször tájékoztatta a diplomatákat, de nem segítenek neki.

A lapnak írt válaszában az abu-dzabi konzuli szolgálat közölte, adatvédelmi rendelkezések miatt nem válaszolhatnak arra, milyen lépéseket tettek az asszony megkeresése nyomán. A konzuli segítségnyújtás azonban nem irányulhat a helyi szabályok és hatóságok megkerülésére, kijátszására, mert az mind a konzul, mind a képviselet további működését, jelenlétét kockáztatja – derült ki a válaszból.

Rovatok