Index Vakbarát Hírportál

Harci állapotok a lengyel parlamentnél a sajtó korlátozása miatt

2016. december 17., szombat 08:53

A sajtó munkáját súlyosan korlátozó új szabályok miatt teljes káosz tört ki a lengyel parlamentnél. A nyilvánosság korlátozása miatt előbb ellenzéki képviselők tiltakoztak, erre a jövő évi költségvetési szavazást a jobboldal átvitte egy kisebb terembe, ahol saját maguk megszavazták azt. Válaszképpen péntek éjjel a tüntetők elbarikádozták a a Szejm minden kijáratát, a rendőrök könnygázzal oszlattak, hogy ki tudják vinni Kaczyńskit és Beata Szydło miniszterelnököt az épületből.

Pénteken az utolsó pillanatban a költségvetésről szóló zárószavazást áttették a fő parlamenti ülésteremből egy kisebbe, és nem engedélyezték a szavazás közvetítését. Hasonlóra nem volt precedens a Szejmben a rendszerváltás óta. Az ülésen az ellenzék távolmaradása miatt csak kormánypárti képviselők vettek részt, akik a hivatalos eredmények szerint elegen voltak ahhoz, hogy a költségvetés átmenjen. Az ellenzék azonban új szavazást követel, szerintük csak úgy érték el a megfelelő létszámot, hogy olyanok is szavaztak, akiknek erre nem lett volna joguk.

A közvetlen előzmény, hogy a lengyel parlament pénteki, idei utolsó ülésén a zárószavazás félbeszakadt, miután ellenzéki képviselők elfoglalták a pódiumot, az ellen tiltakozva, hogy a szejm elnöksége korlátozni akarja a sajtó munkáját a szejmben.

A tiltakozás oka, hogy Kaczyńskiék januártól sokkal szigorúbb szabályokkal akarják korlátozni a sajtó munkáját a parlamentben. Az ülésterembe csak öt kiválasztott TV-t és néhány újságírót engednének be, más médiumok a helyszínről nem, csak egy zárt médiaközpontból közvetíthetnek, a kormánypárti képviselőktől a parlamenti folyosón így kérdezni sem tudnának. A szejm elnöksége azzal indokol, hogy a jelenlegi szabályok káoszhoz vezettek. Szeptemberben a PiS frakcióvezetője nem titkolta, hogy az olyan szituációkat akarják elkerülni, amikor az újságírók a kérdéseikkel meglephetik a felkészületlen képviselőket, ami rossz fényt vet a honatyákra.

Csütörtökön újságírók tüntetést rendeztek a szejm bejáratánál és sajtóorgánumok sora tiltakozott „politikusmentes nappal” a tervezett szabályok ellen – írja az MTI. Este aztán több ezer tüntető gyűlt össze a parlament előtt a Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) felhívására. Az ellenzéki mozgalom ellen Kaczyński néhány napja a legélesebb hangon szólalt fel, arról beszélt, hogy a mozgalomnak államellenes karaktere van, és hogy ez valójában bűncselekmény.

Az ellopott költségvetési szavazás és a sajtó korlátozása miatti tiltakozás aztán péntek éjjelre eszkalálódott. A parlament kijáratait védő több száz rendőrt tüntetők vették körbe, azt skandálva, hogy addig nem teszik szabaddá az utat, amíg a PiS vezetője, Jarosław Kaczyński ki nem jön az épületből, és nem beszél velük. A rendőrök először megpróbálták eltávolítani a tiltakozókat, amikor azonban újabbak érkeztek, felhagytak ezzel. További rendőri egységek is érkeztek az épülethez. Végül hajnali három körül könnygázzal szorították ki a bejárat elől a tiltakozókat, és egy folyosón kivitték Kaczyńskit és Beata Szydło miniszterelnököt.

Frissítés:

Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter törvénytelen hatalomátvételi kísérlettel vádolta meg az ellenzéki pártokat, amiért a Polgári Platform képviselői nem hajlandóak elhagyni a Szejm üléstermét. Közben egy másik ellenzéki párt, a Nowoczesna bejelentette, hogy szombat délben újabb tiltakozás kezdődik Varsó központjában, az elnöki palota előtt.

(Borítókép: Tiltakozók a lengyel parlament épülete előtt Varsóban, 2016. december 16-án. Fotó: AFP/Wojtek Radwanski)

Rovatok