Index Vakbarát Hírportál

Sorban viszik el a kubai ellenzékieket

2016. december 19., hétfő 10:51 | aznap frissítve

Többtucatnyi ellenzékit állítottak elő Kubában, és a rendőrség megakadályozott két tüntetést, amelyen a politikai bebörtönzöttek szabadon engedését követelték volna, írja az MTI.

Ellenzékiek beszámolója szerint vasárnap a fővárosban, Havannában, valamint Santiago de Cubában és Palma Sorianóban összesen 42 ellenzékit gyűjtöttek be a hatóságok. A Kubai Hazafias Unió nevű ellenzéki tömörülés vezetőjét, José Daniel Ferrert elmondása szerint több órán át tartotta fogva a rendőrség Santiago de Cubában.

Megfenyegettek, mondta Ferrer telefonon az AFP francia hírügynökségnek. Hozzátette, hogy a hatósági fellépés hátterében az a két beharangozott demonstráció állt, amelyen a politikai foglyok szabadon engedéséért tüntettek volna. Ezek lettek volna az első tiltakozó megmozdulások Fidel Castro volt elnök november 25-i halála óta.

Ferrert a rendőrség a közrend tervezett megzavarásával és kémkedéssel gyanúsítja. A Nők Fehérben nevű ellenzéki csoport egyik szóvivője az AFP-nek azt mondta: Havannában a hatóságok 20 ellenzéki otthonában tartottak házkutatást, az ott lakókat pedig nem engedték távozni. Több házkutatást tartottak Santiago de Cubában is. A kubai kommunista vezetés tagadja, hogy az országban politikai foglyok lennének, álláspontja szerint csak azok az ellenzékiek ülnek rács mögött, akik bűncselekményt követtek el.

Rovatok