Index Vakbarát Hírportál

Jó hír az Iszlám Államból: a kurdok alig 30 kilométerre vannak Rakkától

2016. december 20., kedd 13:34

A kurd Népi Védelmi Egységek és a hozzájuk csatlakozott arab és türkmén milíciák koalíciója, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) az elmúlt 11 nap során nem kevesebb, mint 54 helységet szabadítottak fel az Iszlám Állam elnyomása alól Szíriában. A koalíció közleménye szerint hétfőn az IS erői autóbombákkal (VBIED) és öngyilkos merénylőkkel támogatott ellencsapásait is sikerült visszaverni.

Az Eufrátesz Haragja fedőnévre keresztelt hadművelet déli-délkeleti irányban halad a Kalifátus fővárosa, Rakka felé. Az amerikai légicsapásokkal és mintegy 300 kommandóssal egyengetett előrenyomulás során az Eufrátesz kanyarulatában (ami tulajdonképpen a mesterségesen duzzasztott Aszad-tó) bekerítették az Iszlám Állam néhány egységét is.

Az SDF harcosai ezzel 30 kilométerre kerültek Rakkától, a Kalifátus fővárosától.

A lendület bizonyítására az egyik kurd harcosnő le is fotóztatta magát, háttérbe az Eufrátesz partján fekvő Dzsabal várával, ami Szíriában a muszlim és a török kor egyik emblematikus műemlékének számít.

Jabar Castle seen from SDF positions. #WrathOfEuphrates #Tabqa #Raqqa pic.twitter.com/ydT0OVSnFy

— Dr Partizan (@DrPartizan_) 2016. december 19.

A Moszulnál sokkal rosszabbul védhető Rakka elfoglalásának nem is elsősorban katonai, mint politikai téren lehet akadálya, méghozzá kettő is:

  1. A legfontosabb, hogy a kurd hátországot, illetve az SDF által felszabadított észak-aleppói területeket ne támadják hátba a török hadsereg által támogatott ellenzéki milíciák (az ő offenzívájukról itt olvashat). A békesség érdekében a múlt héten amerikai-török küldöttség látogatott a nyugat-eufráteszi területre, hogy a kurd hatóságokkal beszéljék meg Manbidzs és környékének kiürítését, illetve hogy legalább addig előzzék meg súrlódásokat, amíg fel nem szabadítják Rakkát (illetve a törökök az észak-aleppói al-Babot).
  2. Az amerikaiak számára mind a törökökkel, mind a szíriai ellenzékkel való diplomáciai kapcsolat szempontjából fontos, hogy a kurd milíciák által dominált SDF tevékenysége ne tűnjön kurd hódításnak, etnikai tisztogatásnak - erre korábban volt példa -, ezért a Pentagon többször is leszögezte, az arab Rakkát arab milíciáknak kell felszabadítania.

Rovatok