Index Vakbarát Hírportál

Ha valakitől tartania kellett Európának, akkor az Anis Amri

2016. december 22., csütörtök 16:37 | aznap frissítve

Már szülőhazájában, Tunéziában is balhés gyerek volt, és börtönbüntetés elől szökött Olaszországba. Ott nem csak iskolatársait, hanem később cellatársait is terrorban tartja, de jogi okok miatt nem tudják visszatoloncolni. Németországban köt ki, ahol folytatja piti bűnözői karrierjét, és a hatóságok előtt is ismert dzsihadistává válik. Ennek ellenére szem elől veszítik, a hiba végül 12 ember életét követeli. Portré Anis Amriról, a berlini mészárlás feltételezett elkövetőjéről.

Anis Amri világéletében balhés gyerek, kevésbé finoman fogalmazva egy gátlások nélküli bűnöző volt. Az 1992. december 22-i születésű tunéziai fiú egyes források szerint nyolc, mások szerint öt testvér mellett nőtt fel Oueslatia településen, és már 18 évesen ellopott egy teherautót. Drogügyek miatt többször letartóztatták, aztán a Ben Ali lemondása utáni zavargásokat kihasználva le is lépett az országból, mielőtt öt év börtönre ítélték volna rablás miatt.

Az apja a tunéziai időszakról a Timesnak azt mondta, hogy ugyanolyan gyerek volt a fia, mint bárki a faluban. Oda járt általános iskolába, aztán Kairouanba középiskolába, de a pénzhiány miatt lemorzsolódott, majd a drogokba és alkoholba menekült a szegénység elől. 

“Farmokon dolgozott, és néha utcai árusokkal. Ivott a barátaival, sok bírósági ügye volt marihuána, rablás és erőszak miatt." Azt is mondta, hogy a fia fociőrült volt, nem volt vallásos, és sok barátnője volt.

2011 februárjában - más források szerint áprilisban - érkezett Olaszországba a klasszikus módszerrel: hajóval, tengeren át, Lampedusa szigetére. Fiatalkorú migránsnak adta ki magát, holott akkor már 19 éves volt. Már a befogadótáborban balhét csinált: felgyújtott egy raktárt. Rövid ideig járt Catania városában iskolába, de ott is rabolt, embereket fenyegetett, "horrorlégkört alakított ki az osztályban". A La Stampa szerint a jó migránsról szóló legenda végpontja az ő esetében az volt, hogy az iskolát is fel akarta gyújtani.

Börtönnel indítja európai karrierjét

2011. október 23-án végül Belpassóban, egy Catania melletti városkában tartóztatták le vandalizmus, gyújtogatás, lopás és testi sértés miatt. Ezt már nem ússza meg, négy éves börtönbüntetésre ítélték. Cataniában és Palermóban volt börtönben. Hivatalosan is veszélyesként tartották nyilván, és a rabtársai is erőszakos emberként emlékeznek rá. Egy frissen kiadott közlemény szerint egy keresztény menekültet azzal fenyegetett, hogy levágja a fejét. 

2015 májusában szabadult, ekkor átvitték a szintén szicíliai Caltanisetta városába. Ezután az olasz hatóságok kétszer akarták visszaküldeni Tunéziába, de az anyaországa iratok híján nem volt hajlandó visszavenni arra hivatkozva, hogy nem ismerik el állampolgárként. Ekkor még nincs jele, vagy legalábbis a hatóságok nem rögzítik, hogy radikalizálódott volna. Az olaszok csak felszólítani tudják, hogy hagyja el az országot.

Végül is sikerrel: 2015 júliusában Amri egyszerűen elutazott Németországba. A Spiegel információi szerint az olaszok hónapokkal később, csak 2016-ban adtak ki hivatalos schengeni belépési tilalmat Amrira.

Nagyon mozgékony volt

Az Olaszországból kiutasított, börtönviselt férfi feltehetően kihasználta a németek menekültbarát hozzáállását, illetve a nagy tömegű bevándorló miatt már akkor is jelentősen túlterhelt német hivatali adminisztráció hiányosságait. Több álnevet használt, különböző születési dátumokkal, még az állampolgárságot is variálta, tunéziainak, egyiptominak és libanoninak kiadva magát. Lehetetlen volt ezt 2015 nyarán és őszén ellenőrizni, amikor naponta ezrek érkeztek az országba.

Először Freiburgban lakott, de "nagyon mozgékony volt", több tartományban és városban is megfordult, mondta róla szerdán Ralf Jäger, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi belügyminisztere. Csak idén februárban nyújtott be menekültkérelmet a tartományban található Klevében. Hivatalos lakóhelyéül az észak-rajna-vesztfáliai Emerichben lévő menekülttábort jelölték ki.  A törvények szerint menekültkérelme elbírálásáig az illetőnek ilyenkor az illetékes tartományban kellene maradnia, de a terrorista eközben feltűnt a dortmundi szalafisták között, majd Drezdában és Berlinben is.

Menekültkérelmét a német hatóságok júniusban elutasították. A kérelmet "nyilvánvalóan megalapozatlannak" minősítették. Amri egyiptominak adta ki magát, de a csalás kiderült. Később már nem is jelent meg az állampolgársága és személyazonossága tisztázására szolgáló meghallgatásokon, és hivatalos papírokat sem mutatott be.

Vissza Tunéziába? Soha!

A férfi ezután kitoloncolási őrizetbe került Ravensburgban. A kitoloncolást azonban nem hajthatták végre, mert továbbra sem volt érvényes személyi okmánya. Ehhez szükséges lett volna a fogadó állam visszajelzése is, Tunézia azonban hivatalosan nem válaszolt arra a kérdésre, hogy Anis Amri tunéziai állampolgár lenne. A karácsonyi vásáron végiggázoló kamionban megtalálták Amri pénztárcáját, benne egy ideiglenes igazolvánnyal. Ez az az igazolás is azt tartalmazta, hogy Amri kitoloncolását csak felfüggesztették. Ilyen igazolást akkor adnak ki, ha valakit betegség vagy valamilyen hivatalos irat hiányában egyelőre nem tudnak hazaküldeni.

Várható volt azonban, hogy a férfit még idén visszaküldik Tunéziába. Tunézia ehhez szükséges visszajelzése épp most szerdán, tehát két nappal a merénylet után érkezett meg. Amri tehát számíthatott arra, hogy öt év kalandozás után számára véget ért a történet: vissza fog kerülni oda, ahonnan jött. Minden mindegy volt már neki.

Piti bűnöző és dzsihadista

Amri Németországban felvette a kapcsolatot a dortmundi szalafista-dzsihadista hálózattal. A rendőrség lehallgatta az Iszlám Állammal szimpatizáló Abu Walaát, a hálózat vezetőjét, és megfigyelte elektronikus levelezését is . A berlini igazságügyi hivatal nyomozói így idén március és szeptember között Amrit is megfigyelték. A Spiegel szerint egy 2016. februári jelentésben már Amrit is veszélyes elemként sorolták be, aki feltehetően kapcsolatban áll az Iszlám Állammal és merénylet elkövetésére készülhet. A megfigyelés dokumentumaiból az derül ki, hogy mint több hasonló esetben, itt is egy olyan köztörvényes bűnözőről van szó, aki dzsihadistának állt.

A német államügyészség adatai szerint a férfi piti, utcai drogárus volt a berlini Görlitzer Parkban. Testi sértés miatt is nyomoztak utána egy berlini késelés miatt.

Amri egy betöréses rablást is tervezett. Az így megszerzett pénzből automata fegyvert akar szerezni, és egyelőre ismeretlen tettestársakkal későbbi merényleteket is terveztek. A lehallgatási jegyzőkönyvek szerint Amri öngyilkos merénylet végrehajtására is ajánlkozott. Ezek a kijelentések azonban olyan áttételesek voltak, amelyek alapján akkor nem lehetett őrizetbe venni.

Amri tehát egyáltalán nem volt ismeretlen a hatóságok előtt, sőt többször is közvetlen kapcsolatba került a rendőrséggel. A már említett júliusi kitoloncolási őrizet után idén augusztusban Friedrichshafenben is őrizetbe vették, mert hamis olasz igazolványt találtak nála. Két nap után elengedték, feltehetően az ügyében illetékes klevei idegenrendészeti hatóság engedélyével. Szeptemberben leállították a megfigyelését. Októberben pedig elveszítettek minden nyomot utána. Az ISIS-nek toborzó, és harcosok Szíriába juttatásán dolgozó szalafista hálózat iraki vezetőjét és négy tagját november végén letartóztatták. Amri nem volt köztük.

A New York Times közlése szerint Amri nem csak az európai, hanem az amerikai hatóságok látókörében is benne volt. Időpontok nélkül annyit írt a lap amerikai tisztviselőkre hivatkozva, hogy Amri online tanulmányozta, hogy kell robbanóeszközöket csinálni, és legalább egyszer a Telegram nevű program segítségével kapcsolatba lépett az Iszlám Állammal. Rajta volt az Egyesült Államok repüléstilalmi listáján is. Igaz, a lista igen bő: 2001. szeptember 11 előtt mindössze 16 ember volt, akik ennek alapján nem szállhattak fel az Egyesült Államok légterében repülő gépre, tíz évvel később már 10 ezer, 2013-ban 47 ezer emberre volt érvényes a tiltás. Tavaly 81 ezren voltak rajta, és ebből alig ezer volt amerikai állampolgár.

Nem nagyon beszélt a családdal

Amri családja - a férfi bűnözői múltja ellenére - kitart amellett, hogy nem gondolták volna ezt róla, és sokkolta őket, amikor látták a híreket. Még akkor is, ha az apja szerint Olaszországban radikalizálódhatott a fia. Azt nyilatkozták, hogy nem tartottak vele állandó kapcsolatot, nem is volt telefonszámuk hozzá, de Facebookon azért beszéltek, és vidám, mosolygós srácnak ismerték, akinek az álma, hogy Németországban találjon munkát. Néha panaszkodott ugyan, hogy nem talál lakást, de két hete azt írta, minden oké vele.

A testvére a Bildnek azt nyilatkozta, Amri nemrég azt ígérte, hogy januárban Tunéziába utazik, továbbá azt írta nekik, hogy "egy projekt miatt" vett egy autót. Amri az apja elmondása szerint soha nem küldött haza pénzt, de egyszer meglepte őket egy mobiltelefonnal és egy doboz csokival, amit egy Olaszországban élő tunéziai barátjával küldött haza. A testvérei szerint viszont érkezett tőle pénz is.

"Ha bűnös, megérdemel minden büntetést. Elutasítjuk a terrorizmust", mondta az apja.  

Források: Zeit, Welt, Spiegel, Daily Mail, Guardian, La Stampa, New York Times, Bild, Times

Rovatok