Index Vakbarát Hírportál

Szíria visszafoglalta Aleppót

2016. december 22., csütörtök 19:47 | aznap frissítve

A szír hadsereg hivatalos közlése szerint Aleppót teljesen visszafoglalták a szír kormányerők, az utolsó felkelők is elhagyták a várost - jelentette az AFP hírügynökség. 

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja megerősítette, hogy az utolsó felkelőket és polgári személyeket szállító konvoj is elhagyta a korábban a lázadók ellenőrzése alatt tartott területet. 

Ezzel az öt éve tartó polgárháború fordulópontjához érkezett, ez volt a kormányerők legjelentősebb győzelme a felkelőkkel szemben. 2011 óta 400 ezer szíriai halt meg, és 4,8 millióan hagyták el az országot - írja a CNN.

A szír hadsereg közölte, folytatja a kiszabott feladatot addig, amíg helyre nem állítja a stabilitást az ország minden részén. Felszólítottak mindenkit, hogy "vonja le a tanulságot és tegye le a fegyvert". A hadsereg november 15-én indított nagyszabású légi és szárazföldi offenzívát Aleppó lázadó kézen lévő, a kormányerők által július óta ostromlott negyedei ellen, rakéta- lövedék- és robbanóhordó-esővel árasztva el az ellenzéki ellenőrzésű negyedeket - írja az MTI.

Csütörtökön korábban azt írtuk, hogy több mint 4000 katona hagyta el Kelet-Aleppó felkelők kezén lévő területeit a Nemzetközi Vöröskereszt és a Szíriai Arab Vörös Félhold (ICRC) által felügyelt megegyezés értelmében. Szerdáról csütörtökre virradóra a katonákat autókban és teherautókban evakuálták. A héten így már 34 ezer embert evakuáltak a környékről.

Rovatok