Index Vakbarát Hírportál

Hollandiában is járhatott a berlini merénylő

2016. december 28., szerda 12:58

A berlini gázolásos merénylet feltételezett elkövetőjének hátizsákjában talált telefonkártya olyan készletből származik, amit hollandiai áruházakban értékesítettek december 20. és 22. között - jelentette az MTI.

A Zwolle, Breda és Nijmegen városaiban lehetett hozzáférni a tunéziai Anis Amri hátizsákjában talált SIM-kártyához. Ez alapján felmerül annak gyanúja, hogy a támadó - akivel múlt héten Milánó egyik külvárosában végzett a rendőrség - menekülés közben Hollandiát is érintette. A dpa német hírügynökségnek egyelőre nincsenek információi arról, hogy a férfi Hollandiában vagy esetleg más módon jutott hozzá a holland telefonkártyához.

Az már korábban kiderült, hogy a 24 éves férfi a közép-franciaországi Lyonon keresztül jutott el Észak-Olaszországba. A német szövetségi ügyészség a dpa megkeresésére egyelőre nem foglalt állást az ügyben.

A holland rendőrség szerdán közölte: vizsgálják, hogy a férfi keresztülutazott-e az országon. Wim de Bruin, a holland nemzeti ügyészségi hivatal szóvivője azt mondta: vannak arra utaló "jelek", hogy Amri Hollandia érintésével utazott Franciaországba, de a vizsgálat még folyik ez ügyben.

Anis Amrit gyanúsítják azzal, hogy megölt tizenkét embert és sokakat megsebesített, amikor december 19-én egy lopott kamionnal egy karácsonyi vásárba hajtott a német fővárosban. A férfit múlt péntekre virradóra lőtték le egy rendőri ellenőrzés során Sesto San Giovanniban, miután négy napon át körözték Európa-szerte.

Rovatok