Index Vakbarát Hírportál

Összekeverhették a spermákat Hollandiában

2016. december 28., szerda 08:29

Egy holland mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó egészségügyi központ 26 nőnek, illetve párnak küldött tájékoztatást arról, hogy nem biztos, hogy a kezelésben résztvevő nőket azzal a spermával termékenyítették meg, mint amivel szerették volna, írja a BBC.

A utrechti egyetem egészségügyi központja szerint eljárási hiba történhetett 2015 áprilisa és 2016 novembere között a lombik bébi programban. A 26 pár felénél a nő már vagy terhes, vagy már meg is szülte a gyermeket. Az egyetem igazgatótanácsa nagyon sajnálja, hogy a programban résztvevőknek ezt a hírt kellett elküldeniük.

A megtermékenyítési eljárás során a kezelésben résztvevő egyik pár férfi tagjának hímivarsejtje végül egy másik pár női tagjának petesejtjében köthetett ki, írja az egyetem a közleményében. Hozzáteszik, hogy bár ennek az esélye nagyon kicsi, azonban kizárni nem lehet.

A BBC megemlít egy 2012-es szingapúri esetet, amikor egy nő férjének spermáját összekeverték egy idegen férfi spermájával, és a szülés után a gyerek bőrszínén látták, hogy valami nem stimmel.

Rovatok