Index Vakbarát Hírportál

Rendőrökre támadt egy szélsőséges Németországban

2016. december 29., csütörtök 13:50

Két rendőrt megsebesített a szélsőjobboldali Reichsbürger (birodalmi polgárok) nevű mozgalom egyik tagja a Németország északnyugati részén található Alsó-Szászországban – írja az MTI.

Az 57 éves férfi nem volt hajlandó igazolványát bemutatni egy közlekedési ellenőrzés során, ezért a lakására vitték, de ott is megtagadta az együttműködést, és mikor először fenyegetőzött, majd megpróbált elfutni, tettlegességig fajult a dolog.  A rendőrök – akik a dulakodás során sérültek meg – végül a földre fektették a férfit, és megbilincselték. 

Mint kiderült, a gyanúsítottnak nincsenek is személyi iratai, mert visszaküldte őket a hivataloknak, ugyanis a birodalmi polgárok (Reichsbürger) néhány kisebb csoportba szétforgácsolódott szélsőséges mozgalma nem ismeri el a Német Szövetségi Köztársaságot. Tagjai úgy tartják, hogy a Német Birodalom az 1937-es határok között még mindig létezik. Ezért nem kérnek a szövetségi köztársaság dokumentumaiból sem. A néhány száz fős mozgalomra jellemző, a demokratikus berendezkedés elutasítása és a holokauszt tagadása.

Októberben egyik követőjük lelőtt egy rendőrt Bajorországban, a hatóságok azóta fokozottan szemmel tartják a mozgalom tagjait.
 

Rovatok