Index Vakbarát Hírportál

Eltűnt egy kisperülő 6 utassal a fedélzetén

2016. december 30., péntek 21:53

Nagy erőkkel keresik az Erie-tóban annak a kisrepülőnek a nyomát, ami nem sokkal felszállás után tűnt el a tó felett. A Cessna 525-ösön a pilótával együtt hatan voltak, köztük három gyerek. Egyelőre nem találtak semmit, és a gép vész-helyzetjelzőjének a jelét sem sikerült befogni. A tó amerikai és kanadai oldalán egyaránt keresi a gépet a parti őrség, de a viharos időjárás eléggé megnehezíti a dolgukat. Azt mondják, egyelőre nem szabad feladni a reményt, van esély rá, hogy élve mentik ki a gép utasait. Ahol utoljára feltűnt a repülő a radaron, a víz 15-20 méter mély.

A hatóságok nem erősítették meg, de a Columbus Dispatch helyi lap úgy tudja, a Superior Beverage Group nevű sörgyár vezérigazgatója volt a pilóta, a felesége, a gyerekei, és egy baráti pár volt az utasok között.

Rovatok