Index Vakbarát Hírportál

Máris megsértették a szíriai tűzszünetet

2016. december 30., péntek 07:01

Szíriában helyi idő szerint péntek nulla órakor hatályba lépett az egész országra kiterjedő tűzszünet, de a hírek szerint kevesebb mint két órával később máris mindkét oldal megsértette. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet arról tájékoztatta a Reuterst, hogy a felkelők Hama tartományban elfoglaltak egy kormányzati állást. A Dzsais an-Naszr nevű felkelőcsoport a Reutersszel azt közölte, hogy a kormányerők lőttek két helyet a szomszédos Idlíb tartományban.

Egyelőre nem tudni, mennyire súlyosak ezek az incidensek, áldozatokról nem érkezett jelentés. Az OSDH igazgatója szerint az ország legnagyobb részén nyugalom honol, de vannak "kisebb csoportok az iszlamisták és a kormányerők között is, amelyek alá akarják ásni a tűzszünetet". Az idén már kétszer hirdettek általános fegyvernyugvást, de a februári és a szeptemberi is összeomlott pár hét alatt. A tervezett asztanai béketárgyalások attól függenek, hogy a mostani mennyire lesz szilárd – írja az MTI.

A BBC szerint ugyanakkor a szórványos összecsapások ellenére a tűzszünet egyelőre stabilnak tűnik. A megfigyelők szerint az északi Hama tartományban heves összetűzések voltak ugyan a kormányerők és a lázadók között, de az ország egészében nyugalom volt az éjszaka. A tűzszünetről szóló megállapodást a kormánycsapatok és a mérsékeltebb lázadók írták alá, a dzsihadisták és a kurd YPG (népi védelmi egységek) nem.

Rovatok