Index Vakbarát Hírportál

II. Erzsébet betegsége miatt hagyta ki az újévi istentiszteletet

2017. január 1., vasárnap 12:04

Nem volt jelen a brit uralkodó a királyi család hagyományos újévi templomlátogatásán, mivel még mindig lábadozik karácsony előtt rátört heveny megfázásából.

Az idén 91 éves II. Erzsébet királynő az évtizedekre visszanyúló hagyománynak megfelelően Sandringham kastélyában tölti a karácsonyi és újévi ünnepi időszakot. Azt hogy sem ő, sem 96 éves férje, Fülöp edinburghi herceg, nincs jól, már akkor lehetett sejteni, amikor a tervezettnél egy nappal később tudtak csak elindulni Londonból a kelet-angliai Norfolk megyében lévő téli rezidenciára, és a szokásoktól eltérően nem vonattal, hanem helikopterrel utaztak. Az udvar akkori szűkszavú tájékoztatása szerint ennek az volt az oka, hogy mindkettőjüket erős nátha gyötörte.

A királyi család tagjai karácsony napján hagyományosan meglátogatták a sandringhami kastélyhoz közeli kis anglikán templomot, ahol mindig több százan gyűlnek össze üdvözlésükre, de a királynő ezen az eseményen sem vett részt, és a Buckingham-palota már a vasárnapi újévi szertartás kezdete előtt tudatta, hogy az uralkodó ezúttal sem lesz jelen, mivel még mindig lábadozik erős megfázásából.  A királyi házaspár 1988 óta minden évben a sandringhami rezidencián tölti az év végét, és eddig nem fordult elő, hogy II. Erzsébet királynő az ünnepek alatt ne jelent  volna meg a nyilvánosság előtt.

A BBC vasárnap idézett udvari forrásai szerint mindazonáltal a királynőt nem köti ágyhoz betegsége, az újévi templomlátogatás lemondása csak elővigyázatossági jellegű döntés, és egészségi állapota nem ad okot aggodalomra.  Férje, Fülöp herceg már karácsony előtt meggyógyult, és részt is vett az év végi ünnepi eseményeken.

A királynő megfázásáról szóló hivatalos bejelentés azért hírértékű, mert az udvar a törvényerejű szokásjognak megfelelően a szükséges minimumon túl soha nem közöl részleteket a királyi család magas rangú tagjainak egészségi problémáiról.  A titoktartás szigorára jellemző, hogy II. Erzsébet királynő néhai édesanyjáról, a 102 esztendős korában 2002-ben elhunyt Erzsébet anyakirálynőről csak halála után hét évvel, 2009-ben derült ki hivatalosan, hogy 43 évvel korábban, 1966-ban vastagbélrák miatt műtéten és kezelésen esett át.

Rovatok