Index Vakbarát Hírportál

Hat tárat is kilőhetett az isztambuli merénylő

2017. január 2., hétfő 14:52 | aznap frissítve

Hat tárat, azaz 180 lőszert is kilőhetett a szilveszterkor egy isztambuli klubban lövöldöző merénylő a hét percig tartó öldöklés alatt, amiben 39-en meghaltak, 69-en pedig megsebesültek, írták török lapok. A terrortámadást az Iszlám Állam vállalta magára.

A rendőrök új képeket is kiadtak az isztambuli merénylőről, aki a rendőrség szerint 25 éves lehet. Elképzelhetőnek tartják, hogy Üzbegisztánból, vagy Kirgizisztánból származik, de azt a lehetőséget is vizsgálják, hogy a kínai Hszincsiang régióból érkezett.

A török médiában megszólaltatott terrorelhárítási szakértő, Abdullah Ağar szerint a támadó katonai kiképzést kaphatott. A felvételek alapján nem először használta a fegyvert, és nem először lőtt emberekre. A mozgása határozott, hidegvérrel, habozás nélkül lő le fegyvertelen, ártatlan embereket.

Hétfőn kiderült, hogy a török rendőrök nyolc gyanúsítottat vettek őrizetbe az ügyben, de a támadó még mindig szökésben van. Viszont őrizetbe vették többek között azt a taxisofőrt, aki a helyszínre szállíthatta a férfit. Binali Yildirim török miniszterelnök azt mondta, hogy a különböző szervek folyamatosan egyeztetnek, és biztos benne, hogy meg fogják találni a merénylőt.

A helyi idő szerint vasárnap hajnali 1:20-kor taxival érkező támadó már a hely előtt lelőtt egy civilt és egy fegyvertelen biztonsági őrt, akik a helyi korlátozások miatt nem viselhetnek lőfegyvert. Ezután bent a klubban nyitott tüzet, ahol akkor 700-800-an voltak. A férfi állítólag körbejárt, és még a földön fekvő sebesültek egy részét is fejbe lőtte.

A kialakult káoszban az étterem konyhájában bújt el, ahol még arra is volt ideje, hogy átöltözzön és a fegyveréről letisztítsa a nyomokat. Ezután a fegyverét és a kabátját hátrahagyva elmenekült, több forrás szerint akkor is taxival. A taxisnak azt mondta, nincs pénze. A merénylő hátrahagyott kabátjában a helyszínelők 500 török lírát (42 ezer forint) találtak. Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes szerint a merénylet jelentős mértékben különbözik a korábbi terrortámadásoktól.

Az ITV News úgy tudja, hogy azonosították a török hatóságok a támadót, aki nem török állampolgárságú, és köze lehetett a júniusi reptéri támadáshoz, amiben 44-en haltak meg. Az Atatürk reptéren elkövetett támadást az Iszlám Államhoz kötötték, noha a terrorszervezet hivatalosan nem vállalta a felelősséget. Augusztusban Gaziantepben egy esküvőn robbantott az IS, akkor 54-en haltak meg.

Recep Tayyip Erdogan török elnök a klub ellen elkövetett támadás után azt mondta, hogy az Iszlám Állam „megpróbál káoszt teremteni", valamint demoralizálni a törököket és aláásni az ország stabilitását.

Vasárnap rengeteg rendőrt küldtek ki Isztambulban az utcákra, és a turisták által kedvelt részeken is megerősítették a rendőri jelenlétet. A klub tulajdonosa tíz nappal korábban figyelmeztetést kapott, hogy támadást intézhetnek a Reina klub ellen, a rendőrség pedig megerősítette a biztonsági intézkedéseket a környéken. Azonban hiába vezettek be fokozott ellenőrzéseket a városban szilveszterkor, és volt nagyjából 17 ezer rendőr szolgálatban, mégis végre tudta hajtani a támadó a merényletet.

Hétfőn többen is virágokat helyeztek el a klub bejárata előtt. Az áldozatok között legalább 25 külföldi, köztük indiai, marokkói, jordániai, kanadai, orosz, tunéziai, szaúd-arábiai és kuvaiti állampolgár is volt.

Egy amerikai viszont feltehetően a mobiljának köszönheti az életét, miután egy lövedék azt eltalálva gellert kapott, és egy fő artériát elkerülve végül a térdét találta el. A férfit a mentők kórházba szállították. Egy francia férfit a karján talált el a támadó, beesett egy asztal mögé, ahol aztán halottnak tettette magát, így sikerült életben maradnia.

Az is kiderült, hogy egy Fatih Çakmak nevű biztonsági őr az elsők között halt meg. Testvére szerint három hete éppen csak megúszott egy kettős robbantásos merényletet. Azt a támadást a szeparatista Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) követte el a Besiktas stadionjának közelében, két órával egy futballmérkőzés után. 44-en meghaltak, 155-en megsebesültek a robbantásokban, az áldozatok többsége rendőr volt.

Decemberben egy autóbomba robbant fel egy busz közelében, 13 katona meghalt Kayseri tartományban. A PKK februárban és márciusban is követett el merényleteket katonai konvojok ellen.

Rovatok