Index Vakbarát Hírportál

Ferenc pápa zéró toleranciát hirdetett az egyházi pedofília ellen

2017. január 3., kedd 11:41

Ferenc pápa a leghatározottabban elítélte, bocsánatot kért és zéró toleranciát hirdetett minden egyházi pedofíliával kapcsolatban. A katolikus egyházfő aprószentek ünnepén kiadott december végi levelét most hozta nyilvánosságra a Szentszék.

Karácsony idején sem megengedhető, hogy megszépítsük a valóságot – írta a pápa –, és „korunk Heródesei” kapcsán a gyermekszegénységről, a fekete- és rabszolgamunkáról és a prostitúcióról írt. De a pápa külön szólt a gyerekek ellen elkövetett egyházi bűnökről is.

„Halljuk meg a mi anyaegyházunk sírását és jajgatását is, aki nemcsak a legkisebb gyermekeinek okozott fájdalom láttán sír, hanem azért is, mert tud némely tagjának bűnéről is: ismeri a papok által szexuálisan kihasznált kiskorúak szenvedését, történetét és fájdalmát!”

Így kezdődik az egyházi pedofíliáról szóló szövegrész, és a folytatás is szókimondó, még ha a konkrét teendőkről nem is esik szó benne:

Szégyenkezünk e bűn miatt. Olyan emberek, akiknek az volt a feladatuk, hogy gondját viseljék ezeknek a gyermekeknek, lerombolták azok méltóságát. Mélyen fájlaljuk ezt, és bocsánatot kérünk. Osztozunk az áldozatok fájdalmában, és szomorúan sírunk a bűn felett. A történtek bűne felett, a segítségnyújtás elmulasztásának bűne felett, az eltussolás és a tagadás bűne felett, a hatalommal való visszaélés bűne felett. Az egyház is keservesen sír gyermekeinek e bűne felett, és bocsánatot kér.

„Ma, amikor a szent ártatlanokra emlékezünk, azt akarom, hogy újítsuk meg teljes elkötelezettségünket amellett, hogy ezek a borzalmas gaztettek soha többé ne forduljanak elő közöttünk.”

Világosan és becsületesen tegyük magunkévá a „zéró tolerancia” parancsát ezen a területen!

Ferenc pápa korábban több alkalommal találkozott az egyházi abúzus áldozataival. 2015-ben vizsgálatot rendelt el és megfosztott papi méltóságától egy lengyel püspököt, aki a Dominikai Köztársaságban használt kiskorú prostituáltakat. A Vatikánban korábbi visszaélések áldozataival a soraiban felállítottak egy bizottságot is, hogy tanácsokat fogalmazzanak meg a parókiák felé az abúzusok megelőzéséről.

A pápa kritikusai szerint azonban a pedofília elleni kiállás az ilyen lépések ellenére inkább csak retorikai, a folyamat lassú, és nem társulnak hozzá olyan egyházjogi döntések, amelyek a gyakorlatba is kötelező erővel ültetnék át a szavakban hirdetett zéró toleranciát.

Ferenc pápa gyermekekről szóló mostani levele a Magyar Kurír oldalán teljes terjedelmében olvasható.

Rovatok