Index Vakbarát Hírportál

Negyvenen fagytak halálra Ukrajnában

2017. január 12., csütörtök 15:35

Negyvenen fagytak halálra Ukrajnában, közülük csak szerdán 11-en - közölte Tetyana Timosenko, az ukrán egészségügyi minisztérium sürgősségi orvosi ellátással foglalkozó osztályának vezetője. Segítséget eddig 869-en kértek, közülük 753-an szorultak kórházi ellátásra. A 40 halálos áldozat közül hárman kórházban haltak meg, 27-en a nyílt utcán, tízen pedig lakásukban.

A Baptista Szeretetszolgálat egy-egy millió forintos gyorssegélyt küld Kárpátaljára, Munkács környéki településekre és a Vajdaságba. Meleg ruhát, illetve anyagi segítséget juttatnak el olyan hátrányos helyzetű településekre, mint például a romániai Székelyhíd, ahol a több ezres roma közösség tagjai nem ritkán nyolcan, tízen zsúfolódnak össze és húzódnak meg néhány négyzetméteren.

A helyi keresztény gyülekezet koordinálásával megjavítják a nagyon rossz állapotban lévő tetőket, befóliázva őket a beázás ellen.

Rovatok