Index Vakbarát Hírportál

Külön sort kaphatnak az egyedül utazók nők egy légitársaság gépein

2017. január 13., péntek 20:18

Különös módszerrel védené női utasait egy indiai légitársaság. Az Air India azt tervezi bevezetni, hogy gépein egy sort kizárólag olyan női utasoknak foglalnak le, akik egyedül utaznak. Ahhoz, hogy ide kapják a jegyüket pedig semmilyen extra díjat nem kell fizetniük, olvasható a The Hindu című lapban.

A lépést azzal magyarázzák, hogy úgy érzik, növelniük kell az egyedül utazók nők biztonságérzetét az olyan esetek után, mint ami múlt hónapban esett meg egy járaton, ahol az egyik utas fogdosni kezdett egy nőt, aki elaludt az Air India egyik járatán.

Az ötletnek rögtön megjelentek a bírálói, egyesek szerint nem olyan szintű problémáról van szó, ami indokolttá tenné az intézkedés. Ugyanis ha valami törvénytelen történik, akkor a repülő személyzete felhatalmazással rendelkezik a cselekvésre. Mások szerint ez csak tovább növeli majd a nemek közötti diszkriminációt. Ráadásul ez is azt képet erősíti, hogy a nőknek kell mindent megtenniük azért, hogy elkerüljék a zaklatást, ahelyett, hogy az elkövető férfiakkal kezdenének valamit.

A Quartz azt is megjegyzi, hogy az Air Indiát nemrégiben megválasztották a világ harmadik legrosszabb légitársaságának és a hír bejelentése ezzel is összefüggésben lehet.

Indiában a tömegközlekedési eszközökön szinte hagyománya van annak, hogy a nők és férfiak külön utazzanak. A helyi és a távolsági buszokon is külön helye van a nőknek, illetve külön rózsaszín riksák is üzemelnek, amiket csak nők vehetnek igénybe. 

Rovatok