Index Vakbarát Hírportál

Rutinszerűen vadásztak a feketékre a chicagói rendőrök

2017. január 13., péntek 20:11

Súlyos tanulmány jelent meg pénteken az amerikai igazságügyi minisztériumtól, mely kimondja: a chicagói rendőrök rendszeresen vették semmibe a városiak emberi jogait, gyakoriak voltak a rendőrségi túlkapások, amik főleg a latin-amerikai és fekete lakosságot érintették, írja a New York Times. A jelentés sokak által már rég tudni vélt tényeket tárt fel, amik miatt a város lakói több mint egy éve lázonganak. 

A helyzet 2014 októberében fajult el, mikor

egy fehér rendőrtiszt tizenhat lövéssel végzett egy 17 éves fekete fiúval, Laquan McDonalddal.

A tragédia csak egy volt az USA-szerte hatalmas felháborodást keltő esetek közül: 2014 augusztus 9., a tinédzser Michael Brown halála óta forrongtak a fekete-amerikai közösségek, ehhez köthető a Black Lives Matter feketejogi aktivista kezdeményezés is.

A chicagói esetről felvétel is készült, és bár hasonló ügyekben addig a telefonos videók nem számítottak perdöntő bizonyítéknak, a fekete közösség követelte, hogy hozzák nyilvánosságra. Ezt egészen egy 2015 novemberig nem tette meg a rendőrség, amikor végül egy bírói ítélet kötelezte őket rá. Mindez Chicago bűnügyi szempontból legsötétebb évében, amikor több emberölés (762) történt a városban, mint New Yorkban és Los Angelesben együttvéve.

A most elkészült jelentés beismeri a fekete és latino közösségek tagjaival szembeni kiemelkedő rendőri erőszakot, és ezzel még az Obama-adminisztráció leköszönése előtt meg tudja tenni az első reformlépéseket. A jelentés előtt is kemény kritikák érték a rendőrséget, aminek hosszú múltja van a színesbőrűek elleni erőszak terén: a '70-es és '80-as években az "Éjféli Csapat" nevű különítményről annyira nyilvánvaló volt, hogy kifejezetten fekete férfiakat kínoztak, hogy két éve nyilvánosan bocsánatot is kértek a közösségtől.

A most megjelent elemzést a város polgármesteri hivatala úgy kommentálta,

az eddigi rendszer és rendőrségi politika nem csak a lakosságot hazudtolta meg, hanem a chicagói rendőröket is, akik nap mint nap kockáztatják az életüket a városiak védelmében.

A jelentés nyomán Chicago vezetése változást kezdeményezett, és kiegyezett az igazságügyi minisztériummal, ezért függetlenül attól, hogy a Trump-adminisztráció hozzájárul-e vagy sem, a folyamat már most elindítható. Ez azért is fontos, mert Trump egy nagyobb szavazói köre, az alt-right gyakran érvel azzal, hogy a Black Lives Matter és a hasonló, kisebbségi jogokért küzdő mozgalmak valójában a demokrata párt szavazatgyűjtő akciói voltak, amelyek az USA belső rendjét próbálták szétzilálni és globális káoszt szítani.

Chicago nem az egyetlen olyan város, ahol a minisztérium átfogó reformokat vár – közel két tucat amerikai városban, köztük Baltimore-ban, Fergusonban és Seattle-ben szorgalmaztak átvilágításokat. Másodikként Baltimore-ban kezdik majd el a helyzet felmérését.

Bár a reformok örvendetesek, sokak szerint túl későn jöttek. Az áldozatok száma pedig napról napra nő: épp csak elkezdték a nyomozást, újabb eset történt, mikor egy rendőr egy tizenéves fiút és egy idős szomszédot ölt meg – ez utóbbit csak véletlenül találta golyó. Tavaly nyáron egy menekülő, fegyvertelen fiút lőtt hátba egy rendőtiszt. A Washington Post által vezetett nyilvántartás szerint 2016-ban 963-an haltak meg rendőri túlkapás miatt.

Rovatok