Index Vakbarát Hírportál

Megnézheti, hogy pofozták meg a volt francia miniszterelnököt

2017. január 17., kedd 20:42

Csak április végén tartják az elnökválasztást Franciaországban, de a baloldali előválasztás a hétvégén lesz, így a franciák már most maximálisan élvezhetik a kampány minden történését.

Kedden Manuel Valls volt francia miniszterelnök, aki a baloldali előválasztás egyik esélyese, Bretagne-ban járt, Lamballe településen, ahol egy 18 éves fiú kézfogás helyett megtámadta, és enyhén megpofozta.

A támadót a helyszínen előállították és előzetes letartóztatásba helyezték közfeladatot ellátó személy ellen elkövetett erőszak gyanújával.

Az esetről a Le Télégramme regionális lap honlapján egy videó is látható. Miközben a baloldali előválasztás jelöltje üdvözli az embereket a lamballe-i polgármesteri hivatal előtt és egyesével kezet fog velük, a fiú nekitámad. A France Bleu Armorique közszolgálati rádió szerint azt kiabálta, hogy "Ez itt Bretagne!", a volt kormányfő biztonsági emberei azonnal földre terítették. 

Bertrand Leclerc ügyész szerint előállításakor az elkövető azt mondta, nem kedveli, ahogy Manuel Valls bánik az emberekkel. "Ezt azonban még ellenőriznünk kell" - tette hozzá az ügyész. Azt sem tudta megerősíteni, hogy a fiatalember a breton szélsőségesekhez tartozik, ahogy azt a helyi média állította. "Még nem tudjuk, mik voltak a motivációi".

Nem ez volt az első eset, hogy Manuel Valls látogatása indulatokat váltott ki vidéken. December végén Strasbourgban lisztet szórt rá egy férfi, tiltakozásul azért, mert Valls a kormányzása alatt a parlament megkerülésével rendeletben hirdetett ki törvényjavaslatokat, amire egyébként a francia alkotmány lehetőséget biztosít.

Rovatok