Index Vakbarát Hírportál

Ennyi kínai még nem született a században

2017. január 23., hétfő 17:25

Rekordot döntött Kínában tavaly a születések száma. Az 1979-ben bevezetett egykepolitika elmúlt években elindított fokozatos lazítása nyomán 2016-ban 18,46 millió gyerek született Kínában, ami 11,5 százalékkal több a 2015-ös értéknél – írta a kínai Global Times.

Hogy milyen nagy szerepet játszott az egy család-egy gyerek elvének felülírása azt jelzi, hogy a tavaly születettek 45 százalékának már van idősebb testvére.

Korábban a lazítás azt jelentette, hogy azok a házaspárok vállalhattak gyereket, ahol egyik szülőnek sem volt testvére. Később ezt már egy testvértelen szülő esetében is engedélyezték.

Idén 8,09 millióval nőtt a lakosság száma, amely így elérte az 1382 milliót.

Jön a kettőke?

Kína az egykepolitikát a városi lakosság növekedésének lassítására vezette be, ám egyre nyomasztóbb a lakosság elöregedése. Jelenleg a 16-60 év közöttiek aránya a lakosság 65 százalékát teszi ki, ami 907 millió embert jelent. A 60 felettiek a lakosság egyhatodát adják.

2016 és 2020 között a számítások szerint évről évre ötmillióval csökken a szülőkorban lévő nők száma, így az egykepolitika fenntartása csak gyorsítaná a lakosság elöregedését. 

Két évvel ezelőtt már Sanhszi tartomány vezetése szintjén felmerült az is, hogy a családokat két gyermek vállalására kellene kötelezni, ezt azonban a központi vezetés nem támogatja.

Rovatok