Index Vakbarát Hírportál

Trump: 3-5 milliónyian szavazhattak illegálisan az elnökválasztáson

2017. január 25., szerda 00:30 | aznap frissítve

Donald Trump a kongresszus vezetőivel tartott kedd délutáni megbeszélésén megerősítette egy nappal korábban kifejtett álláspontját, miszerint három-ötmilliónyian szavazhattak illegálisan a novemberi választásokon. Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője szokásos napi sajtóértekezletén megismételte az elnök álláspontját, írja az MTI.

Donald Trump, a Republikánus Párt jelöltje az elnökválasztáson 304 elektori voksot gyűjtött össze, míg Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje csak 169-et, s ezzel megnyerte a választást. A szavazók által leadott összes szavazatot illetően azonban Clinton 2 millió 900 ezer vokssal többet gyűjtött össze, mint Trump.

Spicer azt mondta: az elnök és munkatársai által látott - de meg nem nevezett - tanulmányok adatai tanúskodnak erről. "Szerintem az elnök a rendelkezésére álló tanulmányok és információk alapján gondolja ezt" - fogalmazott a szóvivő. Trump mindennek ellenére megbízik a választási eredményekben.

Arra a kérdésre, hogy vajon a Fehér Ház indíttat-e vizsgálatot a feltételezett választási csalások ügyében, a szóvivő azzal válaszolt: "talán". Majd amikor később egy másik újságíró is ezt feszegette, így fogalmazott: "minden lehetséges, bár a kérdés hipotetikus". 

Rovatok