Index Vakbarát Hírportál

Trump felszólította a környezetvédelmi hivatalt: töröljék a klímaváltozásról szóló honlapjukat

2017. január 25., szerda 21:12

A Reuters forrásai szerint a Trump-adminisztráció utasította az Amerikai Környezetvédelmi Hivatalt (EPA), hogy töröljék a klímaváltozást alátámasztó anyagokat a hivatali honlapról. A hírt a hivatal két dolgozója osztotta meg.

Az új elnökség egyik első dolga volt, hogy a beiktatási ünnepség után eltüntesse a klímaváltozásról szóló anyagokat a Fehér Ház honlapjáról, Trump pedig tegnap adott engedélyt két sokat vitatott olajvezeték, a Keystone XL és a Dakota Access építésének folytatására. A vezetékek nem csak az olajlobbi győzelmét mutatják, de az amerikai őslakosok tiltakozását is lesöpörték.

A környezetvédelmiseket kedden szólították fel a honlap törlésére, helyi idő szerint szerdán akár már el is tűnhet a több év munkáját tömörítő anyag. A szűk határidő miatt vitára valószínűleg nem lesz lehetőség, ezért az anyagokat most önkéntesek menekítik európai szerverekre.

Myron Ebell szerint, aki segítette a két elnök közti átmenetet, a honlapot valószínűleg bezárják majd, viszont az onnan induló linkek és anyagok megmaradhatnak.

Rovatok