Index Vakbarát Hírportál

Schulz fej fej mellett Merkellel

2017. január 26., csütörtök 17:15

Németországban a lakosság közel kétharmada, 64 százaléka szerint jó kancellárjelölt a szociáldemokrata pártnak (SPD) Martin Schulz, választói támogatottsága pedig megegyezik a hivatalban lévő kormányfő, Angela Merkel támogatottságával, derült ki az ARD országos köztelevízió megbízásából végzett közvélemény-kutatásból.

Az SPD szavazóbázisában még nagyobb, 81 százalékos arányban tartják jó jelöltnek Schulzot. Amennyiben közvetlenül lehetne kancellárt választani, és a tisztségért Martin Schulz és Angela Merkel indulna, mindketten a szavazatok 41 százalékát szereznék meg.

Ez az SPD-s jelölt esetében 5 százalékpontos emelkedés a decemberi 36 százalékhoz képest, a CDU-s Merkelnél pedig 2 százalékpontos csökkenés a decemberi 43 százalékhoz viszonyítva.

Az ARD kutatása szerint Martin Schulzot a lakosság 69 százaléka tartja rokonszenvesnek, míg Merkelt 63 százalék. A hitelességet vizsgálva is a baloldali politikus, az Európai Parlament (EP) volt elnöke vezet, bár jóval kisebb mértékben: Martin Schulzot a lakosság 65 százaléka, Angela Merkelt a lakosság 64 százaléka tartja hiteles politikusnak. Merkel vezetett a hozzáértést tekintve, őt 78 százalék, Schulzot 68 százalék tartja kompetens politikusnak.

Az ARD felmérését az infratest dimap kutatóintézet végezte 1001 ember telefonos megkérdezésével január 25-én. Az adatok a szavazókorú népességre nézve reprezentatívak, írja az MTI.

Az SPD jelenlegi elnöke, Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter kedden jelentette be, hogy nem vállalja a kancellárjelöltséget, és Martin Schulzot javasolja maga helyett. Lemond a pártelnöki tisztségről is a kancellárjelölt javára. Döntését azzal indokolta, hogy az EP volt elnökének nagyobb esélye van a sikerre a szeptember 24-i szövetségi parlamenti (Bundestag) választáson.

Rovatok