Index Vakbarát Hírportál

10 percenként éhen hal egy 5 év alatti jemeni gyerek

2017. január 27., péntek 11:03

Az ENSZ jelentése szerint a 2014 ősze óta tartó jemeni polgárháború miatt az ország az éhínség küszöbén áll.

A jemeni lakosság csaknem 80 százaléka van ráutalva az élelmiszersegélyekre, legalább kétmillió embernek pedig azonnali segítségre van szüksége a puszta túléléshez

- jelentette ki a világszervezet humanitárius koordinátora, Stephen O'Brien az MTI beszámolója alapján.

Mint O'Brien az ENSZ BT New York-i ülésén elmondta,

tízpercenként meghal egy öt év alatti gyerek olyan okok miatt, amelyeket meg lehetne előzni.

A jelentés szerint a gyerekek különösen megsínylik az évek óta tartó harcokat. Jelenleg 2,2 millió kisgyerek szenved krónikus alultápláltságban, további félmillióan pedig súlyos alultápláltságban, ami 63 százalékos növekedést jelent a 2015 végi adatokhoz képest.

Az ENSZ tűzszünetet sürget, hogy ezalatt eljuttathassa a szükséges segélyszállítmányokat az országba, és elkezdődhessen a politikai párbeszéd a konfliktus lezárásáról.

Az arab-félszigeti országban Abed-Rabbó Manszúr Hádi szunnita elnök csapatai 2014 szeptembere óta harcolnak a síita húszi felkelőkkel és az Ali Abdullah Száleh előző államfőt támogató milíciákkal. A lázadók ellen 2015 márciusában a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció is hadba lépett, és légicsapásokkal segíti a jemeni kormányerőket.

December elején O'Brien arról számolt be, hogy

a második világháború óta nem volt ekkora szükség a humanitárius segítségnyújtásra, mint most.

2017-ben 22,2 milliárd dollárra vagyis 6500 milliárd forintra lesz szüksége az ENSZ-nek, hogy el tudja látni humanitárius feladatait

Rovatok