Index Vakbarát Hírportál

Merkel: Líbiával nem lesz olyan alku a bevándorlásról, mint a törökökkel

2017. január 28., szombat 15:28

Európának Líbiával közösen kell dolgoznia az illegális bevándorlás megfékezésén, de egyelőre képtelenség olyan alkut kötni az észak-afrikai országgal, mint amit az unió a törökökkel köt – ezt szombaton mondta Angela Merkel, írja a Reuters. A német kancellár szerint az unió és Líbia közötti megállapodásra nagy szükség van, mivel már négyezren meghaltak miközben Líbiából próbáltak eljutni Olaszországba, mégis, a török megállapodáshoz hasonló alku csak akkor születhet meg, ha javul a líbiai politikai helyzet, ha "a kormány egységet képvisel, irányítása alatt tartja az egész országot és lehet emberi jogokról beszélni."

Líbia 2011 után került válságba, mikor Moammer Kadhafit eltávolították a hatalomból. Az új, ENSZ által támogatott kormányt nem fogadja el a teljes lakosság, a központi állam képtelen irányítani az országot. Jelenleg Líbián keresztül érkezik a legtöbb bevándorló Európába, tavaly 181 ezren érkeztek hajóval az olasz partokhoz, az elmúlt három évben összesen több, mint félmillióan.

Az Unió vezetői jövő héten Máltán tanácskoznak a bevándorlás és a menedékkérők kezeléséről. A nemzeti kormányok belügyminiszterei már csütörtökön elfogadtak egy tervezetet, amely szerint az EU-nak afrikai táborokat kellene finanszíroznia, ahol aztán a kérelmeket feldolgoznák az ENSZ menekültügyi szervezetével. Így a bevándorlóknak nem kellene az embercsempészeken keresztül, az életük kockáztatásával, törvényeket szegve a kontinensre jönniük, hogy menedéket kérjenek.

Rovatok