Index Vakbarát Hírportál

Hat fiatal holttestére bukkantak Németországban

2017. január 29., vasárnap 17:56 | hét éve frissítve

Hat holttestet találtak egy kertben a németországi Arnsteinben,  jelentette a Deutsche Welle. Az áldozatok 18-19 éves fiúk és lányok. Még nem tudni, pontosan mi történt.

Egy édesapa fedezte fel a holttesteket. A rendőröknek elmondta, hogy fia és lánya bulizni ment előző este a hétvégi házukba.  A fiatalok a lány 18. születésnapját ünnepelték. Korábban már többször tartottak bulit a házban.

A mikor még reggel sem tértek haza, az apa a keresésükre indult. A házba érve találta meg a hat fiatal élettelen holttestét, köztük két gyermekéét.

Az eddigi információk alapján kizárhatjuk az erőszakos bűncselekmény lehetőségét

– közölte a rendőrség. A holttesteken nem találtak külsérelmi nyomokat. A nyomozást megkezdték.

A fiatalok egy olyan épületben buliztak, ami korábban kerti lugas volt, és utólag építették be ablakokkal. Az épületben fával fűtöttek. Egyelőre nem tudni, hogy a fiatalok halálát  szén-monoxid mérgezés vagy valamilyen kábítószer túladagolása okozhatta-e.

Az egyik szomszéd a Focusnak azt mondta: az apa korábban már elvesztette két gyermekét, akik születésük után nem sokkal haltak meg.

Arnstein egy hétezres kisváros Bajorországban, Frankfurttól körülbelül 120 kilométerre keletre fekszik.

Rovatok