Index Vakbarát Hírportál

Lukasenko: Putyin megsértette a határszerződést

2017. február 3., péntek 17:25

Pénteken sajtótájékoztatót tartott a fehérorosz elnök, ahol nehezményezte, hogy Moszkva három helyen is határövezetet akar létrehozni az országban. A fehérorosz területen tervezett orosz légi támaszpontot sem támogatná, ráadásul szerinte az oroszok az olajkereskedelmi egyezményeket sem tartják be. Ennek ellenére nem akarja mélyíteni a konfliktust, szerinte Fehéroroszország "nem Ukrajna".

Aljakszandr Lukasenko pénteki sajtótájékoztatójából kiderült, Fehéroroszország több szempontból is elégedetlen a kapcsolatával Oroszországgal, ám az elnök azt is elmondta, ők nem Ukrajna, nem akarnak NATO-tagok lenni, és nem szeretnék, ha "a felszíni konfliktus a mélybe hatolna", írja az MTI.

Lukasenko szerint ugyanis Oroszország megsértette a fehérorosz-orosz határszerződést azzal, hogy határövezeteket hozott létre a határ mentén. A fehérorosz elnök azt mondta, ez politikai támadás országa ellen.

Ezzel az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) által kiadott három rendeletre utalt, amik február 7-én lépnek majd életbe.

Ezek elrendelték ugyanis, hogy határövezeteket létesítenek a Pszkovi, a Szlomenszki és a Brjanszki területen, ahol nemsokára korlátozni fogják a fehéroroszok és a külföldiek belépését. Lukasenko "értelmetlen, egyeztetés nélküli lépésnek" nevezte a határövezetek létesítését, amely rontja a két ország kapcsolatát.

Az orosz támaszpont "puszta erőfitogtatás"

Lukasenko nem tartja célszerűnek, hogy orosz katonai támaszpontot hozzanak létre a fehéroroszországi Bobrujszkban:

Katonai szempontból minek nekünk ez a bázis? Itt nincs rá szükség. A bázis és a repülőgépek, amelyeket ide akarnak küldeni, puszta erőfitogtatás

Az elnök azt kérte, hogy a légi támaszpont építése helyett Moszkva inkább adjon nekik húsz repülőgépet.

A támaszpont megépítését Vlagyimir Putyin orosz elnök 2015-ben rendelte el, a projektről az orosz védelmi tárca és külügyminisztérium közösen tárgyalt volna a fehérorosz féllel. Moszkva szerint az államszövetség közös védelméhez lenne erre szükség. Hogy a tervet végül kivitelezik-e, egyelőre kérdéses, Putyin szóvivője 2016 júniusában ugyanis bejelentette, hogy nincs konkrét terv a bázis elhelyezéséről.

Nem akarják elmélyíteni a konfliktust

Lukasenko azt is leszögezte, hogy Fehéroroszország nem akar NATO-tag lenni.

Mi nem Ukrajna vagyunk, nem vagyunk oroszellenesek, nem törekszünk a NATO-ba 

- fogalmazott. Hozzátette: nem akarja, hogy az orosz-fehérorosz kapcsolatokban "a felszínen kitört konfliktus a mélybe hatoljon", de attól nem fél, hogy Oroszország elfoglalná Fehéroroszországot. "Nem lesz semmiféle háború, ugyanakkor megvédjük országunkat és a függetlenségünket" - tette hozzá.

Bíróság dönt a kőolajszállítás ügyében

Lukasenko bejelentette, hogy Minszk bírósághoz fordul az orosz kőolajszállítások csökkentése miatt. Szerinte Fehéroroszország az Oroszországgal megkötött megállapodásai közül egyet sem sértett meg, Moszkva viszont a megállapodásban szereplő évi 24 millió tonnát 18 millió tonnára csökkentette, és tovább, 16 millióra akarja csökkenteni arra hivatkozva, hogy partnerei elmaradtak a fizetéssel.

(Borítókép: Helyi lakosok nézik Lukasenko sajtótájékoztatóját a televízióban a fehéroroszországi Khrapkovban, 2017. február 3-án. Fotó: Reuters/Vasily Fedosenko)

Rovatok