Példátlan, hogy a 2014-es ukrajnai válság és a Krím megszállása utáni időkben egy EU-s kormányfő két éven belül háromszor folytasson kétoldalú találkozót Vlagyimir Putyinnal. Márpedig a február 2-án Budapestre látogató orosz elnök pontosan harmadszor találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, ami egy különleges viszonyt feltételez. Mutatja, hogy a magyar kormány az EU meghatározta kereteket betartva, de oroszbarát külpolitikát folytat, Moszkva pedig ezt diplomáciai szinten elismeri és viszonozza.
Számos cikk és elemzés foglalkozott már azzal, hogy a rendszerváltozáskor antikommunista, de még a 2008-as grúziai háború idején is oroszellenes Orbán Viktor viszonya Moszkvával 2010-es hatalomra kerülése óta radikálisan megváltozott. A fordulópontot 2009 novembere jelentette, amikor Orbán Viktor kiutazott Szentpétervárra az Egységes Oroszország párt kongresszusára. Keskeny Ernő egykori moszkvai – hírhedten Kreml-barát – nagykövet közreműködésével az akkor még ellenzékben lévő Orbán először találkozhatott Putyinnal, akivel nagyjából 15 perces informális beszélgetést folytatott.
Máig rejtély, mi hangozhatott ott el, de Orbán Viktor és a Fidesz addig meghatározó oroszellenessége onnantól elpárolgott. A Szentpétervárról való hazaérkezése után, 2009. november 25-én az MTV Ma Reggel című műsorában Orbán szinte odaígérte a paksi atomerőmű felújítását az oroszoknak, úgy fogalmazva, hogy „az egy orosz típusú erőmű.
A fölújítást sem tudjuk megcsinálni az oroszok nélkül, ha újat akarunk építeni, sem tudjuk őket kihagyni belőle szerintem."
Mindez évekkel a tényleges pályázat kiírása és bőven Orbán választási győzelme előtt hangzott el.
A második és harmadik Orbán-kormány oroszbarát, legalábbis erősen pragmatikus nyilatkozatai, álláspontjai és lépései azóta jól dokumentáltak. Az, hogy Orbán és pártja, a Fidesz, valamint az őket támogató pártmédia hogyan gondolkozik Oroszországról, nagyjából köztudott. Legfeljebb a motivációikon lehet vitatkozni: azon, hogy mekkora szerepe van ebben a geopolitikai szükségszerűségnek, a gazdasági érdekeknek, az ideológiai szimpátiáknak, a magyar politikai elit korrumpálódásának és zsarolhatóságának, vagy éppen az orosz titkosszolgálati befolyásolásnak.
Cikkünkben most azt mutatjuk be egy cseh kockázatelemző cég nyílt forrású hírszerzési módszerrel (Open Source Intelligence, OSINT) készített bigdata-elemzésen keresztül, hogyan jelenik meg Orbán az orosz nyelvű médiában. Abban az orosz nyelvű médiában, amely 90 százalékban – ilyen vagy olyan módon – az orosz államtól függ, és ami a Kreml propagandáját közvetíti. Azt a propagandát, ami az orosz információs hadviselés része, és mint ilyen, az orosz hadsereg és az orosz katonai titkosszolgálat, a GRU (Glavnoje Razvedivatyelnoje Upravlenyije) irányítása alatt áll.
2014 májusában Vlagyimir Putyin orosz elnök a Moscow Times beszámolója szerint több mint háromszáz orosz újságírót tüntetett ki a Krím-félsziget megszállásáról való „objektív" tudósításuk miatt – amit a Kreml szóvivője ugyan elismert, de részleteket nem akart elárulni.
Nem véletlenül: az ilyen orosz ceremóniák nem ahhoz hasonlítanak, mint amikor az Orbán-kormány mondjuk lovagkereszttel tüntet ki egy számára kedves, a kormánnyal szimpatizáló publicistát. Azt, amit mi Európában orosz propagandának nevezünk, azt az Oroszországi Föderáció katonai doktrínái már jó ideje „információs hadviselés" néven kategorizálják: amit mi propaganda-újságírásnak, politikai píárnak vagy országimázs-formálásnak gondolunk, Moszkva számára az orosz hadsereg katonai stratégiájának szerves része.
Rácz András Oroszország-szakértő az Indexnek kiemelte, az orosz katonai gondolkodásban hosszú ideje, lényegében a nyolcvanas évek óta jelen van az információs hadviselés, és ennek megfelelően folyamatos fejlődés figyelhető meg. Ami a téma jelenlegi felfogását illeti, szerinte érdemes beleolvasni például a provokatív akcióiról elhíresült orosz kormánypárti politikus és egykori NATO-hoz akkreditált nagykövet (!), Dmitrij Rogozin szerkesztésében már 2011-ben megjelent, Vojna i Mir (Háború és Béke) című, online is olvasható katonai lexikonba.
A könyv az információs háború lehetséges céljai között említi az ellenséges kormányzat védelmi képességének és katonai erejének meggyengítését, a harci morál és a katonai vezetésbe vetett bizalom megtörését, a politikai vezetés diszkreditálását, „irányított válságok” előidézését és a lakosság hangulatának megingatását. Az információs háború integráns részét képezi a saját lakosság morális és pszichológiai felkészítése a háborúra, ideértve az ellenségkép kialakítását is.
– mondta Rácz András. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az újságírók egy harckocsi-hadosztálytól csak abban különböznek, hogy más területen harcolnak az ellenséggel. És az újságíró-hadosztályok bevetése már csak azért is egyszerű, mert orosz média nagyjából 90 százaléka vagy közvetlen állami tulajdonban van, vagy erősen az államtól függ.
A lengyel kormány háttérintézményeként működő varsói Keleti Tanulmányok Központja (OSW) egyik, az orosz hadsereg információs hadviseléséről szóló, Jolanta Darczewska által írt tanulmánya (.pdf) kiemeli, hogy azokat az „információs fegyvereket", melyeket Oroszország manapság nyugati államok ellen vet be, korábban belföldön már tesztelte.
A Kreml először kiépítette „az Oroszországi Föderáció egységes információs terét″, ami leginkább azt jelenti, hogy az állam elkezdte szigorú törvényekkel szabályozni a nyilvánosságot és átvette az irányítást a nagyobb médiavállalatok fölött. Az információs fegyverek tesztelése pedig a valóságban úgy nézett ki, hogy kibertámadásokat indítottak orosz civil szervezetek, ellenzéki aktivisták és újságírók ellen, illetve az extrémizmus elleni küzdelem ürügyén ellenzéki médiumokat és közösségi oldalakat zárattak be.
„Az orosz belföldi információs tér védelme olyannyira fontos Moszkva számára, hogy 2016. decemberében külön információs biztonsági doktrína is készült. A dokumentum nemcsak a hivatalos, nyilvános politika rangjára emeli az addig követett, egyre erősebben restriktív gyakorlatot, hanem további korlátozásokat is előrevetít" – emlékeztetett Rácz András. Az idézett lengyel tanulmány szerint egészen a közelmúltig kizárólagosan az orosz (polgári) titkosszolgálatok feleltek Oroszország „információbiztonságáért", az 2010-es évek elejétől azonban ez a helyzet megváltozott. Onnantól kezdve
Ez a magyarázat például arra is, hogy akár az amerikai Demokrata Párt (DNC) szervereinek meghekkelése, akár Magyarországon a szélsőjobboldali Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) weboldalának, a Hídfőnek a megszerzése és propagandaoldallá alakítása miért az orosz katonai titkosszolgálat, a vezérkar Felderítő Főcsoportfőnöksége, közismertebb nevén a GRU feladata volt, és miért nem kizárólag a KGB-utódszervezet SZVR és FSZB kap ilyen feladatokat küldetésül.
A már említett cseh cég, a prágai központú Semantic Visions kockázatelemző vállalkozás, amely Csehország különböző állami intézményei mellett magánvállalatoknak és nonprofit szervezeteknek, think-tankoknak is dolgozik, trendeket vagy kockázati tényezőket próbálnak beazonosítani. A cég korábban készített elemzést többek közt a Charlie Hebdo elleni támadás utáni reakciókról, az amerikai elnökválasztási vitákról, de arról is, hogyan jelennek meg az európai vezetők az orosz propagandában.
Az orosz propaganda vizsgálata során négyszázezer internetes forrásból, köztük 22 ezer orosz nyelvűből dolgoztak: internetes cikkeket olvastattak algoritmusokkal, különféle trendek után kutatva. Több olyan elemzésük is készült, melyek egyértelműen és látványosan bizonyítják az összefüggést az orosz propaganda és az orosz hadsereg akciói között. A Semantic Visions engedélyével elsőként két olyan, eddig nem publikált elemzésüket mutatjuk be, melyeken az látszik, hogy a Kreml információs háborúja hogyan készítette elő az orosz katonai beavatkozást Ukrajnában, illetve Szíriában.
Az első ábrán elemzett időszak 2011 júniusával kezdődik és 2014 februárjával végződik: Kijevben a forradalom ekkor buktatja meg Viktor Janukovics Kreml-párti ukrán elnököt, ami után Putyin kiadta a parancsot a Krím-félsziget elfoglalására. A Krímben 2014. február végén jelentek meg a „kis zöld emberkék″, az azonosító nélküli, maszkot viselő, orosz fegyverzettel ellátott katonák.
A grafikon azt mutatja havi bontásban, hogy az ezt megelőző bő két és fél évben Ukrajnáról mennyi negatív hangvételű cikk jelent meg orosz nyelven (piros oszlopok) illetve angolul (kék oszlopok). Ami rögtön szembetűnik, hogy már a vizsgált időszak kezdetén jóval több az Ukrajnával szemben ellenséges orosz nyelvű cikk, mint a nyugati/globális médiában megjelent angol nyelvű.
Mégsem ez a legérdekesebb, hanem az a folyamat, ami a bigdata-elemzésben nagyjából 2012 februárjától kimutatható: az Ukrajnáról szóló orosz nyelvű, ellenséges cikkek száma ekkortól kezdett fokozatosan és trendszerűen emelkedni – úgy, hogy eközben az angol nyelvű médiában hasonló trendet egyáltalán nem lehetett felrajzolni. Vagyis a több tízezer forrás és százmilliónyi cikk számítógépes elemzése alapján kizárt, hogy maguk a különféle ukrajnai események indokolták volna az orosz nyelvű beszámolók látványosan fokozódó ellenségességét. Különösen, hogy ekkor még Ukrajnában az erősen oroszbarát Janukovics elnök, és a szintén inkább keletre orientálódó Régiók Pártja volt hatalmon. Másról van szó: a Putyin-adminisztráció tudatosan készült a katonai beavatkozásra, és
Hogy a cseh cég elemzőinek legyen valamilyen kontrolladatuk, megnézték azt is, hogyan teljesített az angol és orosz nyelvű média a 2014-es szocsi téli olimpiáról való beszámolóikban. Arra jutottak, hogy az angol és orosz média itt teljesen együtt mozgott, vagyis az olimpia témájában az orosz nyelvű cikkek változásából egyáltalán nem lehetett egy sajátos orosz trendet kimutatni.
Frantisek Vrabel, a Semantic Visions ügyvezetője az Indexnek azt is elmondta, készült külön egy elemzésük arról is, hogyan számolt be az angol és orosz nyelvű internetes média az MH17-es maláj járat 2014 júliusi lelövéséről. A vizsgálatuk kimutatta, hogy miközben angol nyelven mindenütt azonnal vezető hír lett a tragédiából, az orosz internet egységesen csak jóval később és sokkal kevesebb cikkben számolt be róla – ami igencsak árulkodó.
A cég hasonló elemzéssel egy másik orosz katonai beavatkozásnál is felfedezett összefüggést az orosz propaganda felpörgetése és Moszkva katonai akciója között. A lenti ábrán a Szíriával kapcsolatos orosz nyelven megjelent cikkek számának alakulása látható, napi bontásban, 2014 elejétől egészen 2016 tavaszáig.
Miközben az angol nyelvű médiában a szíriai polgárháború folyamatosan kiemelt téma volt, Oroszországban relatív érdektelenség kísérte az eseményeket. Sem emelkedő, sem csökkenő trendet nem lehet kimutatni a Szíriával kapcsolatos beszámolókban – egészen 2015 szeptemberéig, amikor meredeken emelkedni kezdett a cikkek száma. Az elemzésből kiderül, hogy a 2015. szeptemberének legvégén indított első orosz légicsapást megelőző négy hétben indul meg a tömeges cikkgyártás Szíriáról az orosz médiában.
Erre a hosszú bevezetőre, valamint az ukrajnai és szíriai példára azért volt szükség, hogy egyértelmű legyen: az, ahogyan például Orbán Viktor magyar miniszterelnök is megjelenik az orosz nyelvű médiában, nem a magyar és európai eseményektől, és nem is a szabad orosz sajtó újságíróinak szakmai döntésétől függ. Hanem az orosz hadsereg katonai titkosszolgálatának iránymutatásaitól, mely számára Orbán Viktor is csupán egy eszköz a Nyugat ellen folytatott információs háborúban. És mint mindjárt látni fogjuk, nem is jelentéktelen eszköz.
A Semantic Visions és az orosz befolyásszerzés ellen küzdő European Values Think-Tank nevű prágai intézet 2016-ban hasonló adatelemzéssel azt is megvizsgálta (.pdf), milyen módon és milyen gyakran jelennek meg a meghatározó európai politikusok az orosz nyelvű propagandában. A vizsgált időszakban, 2014. január 20-a és 2016. május 15-e között 59 983 045 orosz dokumentumot (cikket) elemeztek 22 463 orosz nyelvű forrásból.
Arra a megállapításra jutottak, hogy az Európai Unió hivatalos vezetői helyett Angela Merkel német kancellárt és Francois Hollande francia elnököt festi úgy le az orosz média, mint akik „Európa hangjai", vagyis Putyin legfőbb ellenfelei. Különösen igaz ez Merkelre, aki a többi európai vezetőnél nagyságrendekkel többet szerepel orosz nyelvű cikkekben, ez látható az alábbi ábrán:
A Frantisek Vrabel és Jakub Janda, az European Values igazgatóhelyettese által jegyzett tanulmány szerint a Kreml dezinformációs kampánya keményen dolgozik azon, hogy az európai vezetőket aszerint jelenítse meg, hogy azok mennyire támogatják Moszkva politikáját. Egy európai politikus minél megértőbb Putyin rezsimjével, annál nagyobb fontosságot és teret kap az orosz nyelvű médiában.
Ennek egyik célja, hogy az orosz lakosság felé azt a képet közvetítsék, hogy a szankciók és a nemzetközi bírálatok közepette igenis vannak még komoly támogatói és barátai Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az Európai Unióban. Ilyen módon a Kreml bizonyos uniós politikusok megszólalásait saját autoriter rendszerének a legitimálására használja fel, a propaganda tehát orosz belbiztonsági érdeket is szolgál.
A másik cél pedig természetesen az, hogy az orosz média a Nyugatot és az Európai Uniót egy állandóan vitázó, megosztott, hanyatló, sőt a szétesés szélén táncoló közösségként mutassa be. Ehhez pedig pontosan azokat az európai politikusokat használja fel, akik ilyen kijelentéseket tesznek, és/vagy orosz szempontból fontos ügyekben – energia, menekültválság, NATO, uniós szankciók stb. – szembemennek az európai mainstreammel.
Az orosz propaganda a manipuláció során nincs tekintettel sem az adott politikus tényleges politikai hatalmára, befolyására, sem az általa képviselt ország nagyságára, fontosságára: ha Moszkva szempontjából „hasznos″ a gyakori szerepeltetése és idézése, az sem számít, ha szinte semmilyen jogköre nincsen. Ez a helyzet például Csehország esetében az oroszbarát és EU-ellenes Milos Zeman köztársasági elnökkel. Miközben a tényleges hatalommal rendelkező, de mainstream, nyugatbarát külpolitikát folytató Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök neve kevésszer jelenik meg az orosz híradásokban, a leginkább csak reprezentatív feladatokat ellátó Zeman igazi sztárja azoknak.
A Semantic Visions elemzése egyértelműen kimutatta Zeman cseh elnök mellett Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák kormányfő óriási felülreprezentáltságát is az orosz médiatérben. A lenti ábra abban különbözik az előzőtől, hogy az egyes európai politikusok megjelenését súlyozták az általuk képviselt ország lakosságának nagyságával, hiszen az ő valódi politikai befolyásuk nagyban függ országuk méretétől. Ezzel a súlyozással azt lehet kideríteni, kik azok az uniós politikusok, akiket Moszkva nyíltan favorizál, és akiket nem objektív okokból szerepeltet az erős állami függésben lévő médiaterében.
Merkel első helye a súlyozás után is megkérdőjelezhetetlen, de a közép-európai régió vezető politikusai rögtön felzárkóznak mögé, Zeman a második, Orbán a negyedik, Fico az ötödik helyre. Magyarország és a Cseh Köztársaság lakossága hiába több mint hatszor kisebb, mint Nagy-Britanniáé, az orosz médiatér a magyar kormányfőt és a cseh miniszterelnököt favorizálja, az Oroszországgal szembeni szankciók ügyében keményvonalas álláspontot képviselő britek volt miniszterelnökét pedig bünteti. Zemant az állami propagandacélokat kiszolgáló orosz média Merkelhez viszonyítva nagyjából hétszeresen felülreprezentálja, Orbán Viktort pedig körülbelül öt-hatszoros mértékben.
Az imént bemutatott kutatás során a cseh kockázatelemző cég készített olyan további elemzéseket is európai politikusokról, melyek ebben a tanulmányban nem szerepeltek. Az Orbán Viktorra vonatkozó, korábban nem publikált részletes kutatásokat az Index rendelkezésére bocsátották, ezeket most a Semantic Visions engedélyével szintén közöljük.
Ezekben az elemzésekben a négy visegrádi állam, Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország hivatalban lévő kormányfőinek megjelenését nézték meg az orosz nyelvű internetes médiában. A vizsgált időszak (2014 januárjától 2016 májusáig) és a források (22 ezer orosz nyelvű forrás, több mint 59 millió dokumentum) megegyezik az előzőekkel.
Putyin elnöki látogatásaiban az Orbán Viktor vezette Magyarország messze megelőzi az összes V4-es partnerét. Miközben Putyin 2006 után 2015-ben és 2017-ben is Budapestre látogatott kétoldalú találkozóra, Csehországban 2006 óta nem fordult meg elnökként; Pozsonyban 2005-ben azért járt, hogy Bush elnökkel találkozzon; és ugyanebben az évben esett meg egyetlen lengyelországi látogatása is, de csak azért, hogy Krakkóban az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulós megemlékezésén vegyen részt.
Az elemzések azt mutatják be, hogy különböző bontásokban a V4-es kormányfők, a szlovák Robert Fico (világoszöld oszlopok), a magyar Orbán Viktor (kék), a cseh Bohuslav Sobotka (narancs) majd 2015-ös jelöltsége és hivatalba lépése után a lengyel Beata Szydlo (sötétzöld oszlop) egymáshoz képest mekkora megjelenéssel bírtak az orosz médiatérben. Az ábrák értelmezésénél mindenképpen figyelembe kell venni, hogy Szydlo csak később, a vizsgált időszak háromnegyede körül került hivatalba.
Az első, havi bontást mutató ábrán jól látszik, hogy a vizsgált időszak 29 hónapjának majd' felében, 14-ben Orbán kapta a legtöbb említést a V4-es (illetve Szydlo feltűnéséig V3-as) miniszterelnökök közül, 8-9 esetben óriási különbséggel. A trendekből az is látszik, Orbán már az ukrán válság idején, 2014-ben kiemelkedő szerepet töltött be a Kreml propagandájában, majd a két nagy kiugrást Putyin 2015 februári látogatása és a menekültválság csúcsa jelenti az év szeptemberében. 2016 első felére egy kiegyenlítődés figyelhető meg Szydlo megjelenésével, ugyanakkor Orbán még mindig aránytalanul nagyobb figyelmet kap, mint a majd' négyszer akkora, de hagyományosan oroszellenesnek számító Lengyelország miniszterelnöke.
A Semantic Visions témakörökre lebontva is megvizsgálta, hogy a V4-es kormányfők bizonyos ügyek kapcsán mekkora figyelmet kapnak az orosz médiatérben egymáshoz viszonyítva. Ezek közül most négyet mutatunk be külön-külön is, az energetika, a szélsőjobboldal, a migráció és az ukrajnai válság témáit. Ebből a négyből három a legfontosabb olyan, az elemzésben szereplő téma között van, melyek esetében a cseh cég munkatársai megvizsgálták a közép-európai miniszterelnökökről szóló említéseket; a szélsőjobboldal ügye marginálisnak számított.
A témák külön-külön elemzése azért fontos, mert bár adódna a feltételezés, hogy Orbán a menekültválság és a migráció ügye miatt felülreprezentált az orosz médiában, látni fogjuk, ez nem igaz: minden egyes témakörben ő áll az első helyen a V4-es kormányfők között, egyet kivéve.
Energetika:
Szélsőjobboldal:
Migráció:
Ukrajnai válság:
Az alábbi ábra azt mutatja, hogy az egyes vizsgált témákon belül hogyan oszlik meg a V4-es miniszterelnökök szerepeltetése egymáshoz képest. Figyelemre méltó, hogy Orbán Viktor csupán egyetlen témában szorul le az első helyről, és rögtön a harmadikra: a NATO témája esetében. Mivel a NATO értelemszerűen negatív kontextusban kerül elő Oroszországban, tökéletesen logikus és illeszkedik a trendekbe, hogy itt nem a magyar kormányfőt szerepeltetik hangsúlyosan.
Az utolsó, részletes oszlopdiagramon az is látható, hogy az egyes vizsgált témák mekkora súllyal fordultak elő az orosz nyelvű médiában, és hogy a V4/V3-as kormányfők közül ki dominálta azokat. Mindhárom, kiugróan fontos ügyet (energia, migráció, ukrajnai válság): Orbán.
Végezetül a Semantic Visions három olyan komplex ábráját mutatjuk be, melyeken Orbán és egy-egy másik V4-es kormányfő megjelenése témák szerinti bontásban, egymás mellé téve látszik.
Fico és Orbán:
Orbán és Sobotka:
Orbán és Szydlo:
Önmagában az, hogy akár Orbán Viktorral, akár Magyarországgal sokat, aránytalanul sokat foglalkoznak az orosz médiában, természetesen még nem probléma. Csakhogy a Kreml propagandája saját hatalmi céljai érdekében, egy a NATO-t ellenségnek tekintő katonai stratégia részeként teszi ezt. Erre pedig természetesen nem csak cseh adatelemzők jöttek rá, ezt a magyar államnak is pontosan tudnia kell.
A magyar Külgazdasági- és Külügyminisztérium (KKM) háttérintézményeként működő Külügyi és Külgazdasági Intézet egy friss, 2017 januárjában publikált elemzése azt vizsgálta, miféle Magyarország-kép jelent meg tavaly az ukrán és orosz médiában (.pdf). Tölgyesi Beatrix tartalomelemzése 2016. április 15. és október 15. között egy ukrán hírügynökség mellett négy orosz médiumot (RIA Novosztyi, Regnum, SputnikNews, RuBaltic) vizsgált, melyek mind állami tulajdonúak, így Tölgyesi szerint „a híreikből kiindulva következtetések vonhatók le a Kreml információs politikájára vonatkozóan".
Az elemzés következtetése kristálytiszta, az orosz propaganda nem Magyarországot támadja, hanem hazánkat használja fel az EU és a nyugati értékrend elleni támadáshoz, illetve a magyarsággal kapcsolatos témákon keresztül akar feszültséget szítani a régióban:
Az oroszországi orosz közönség számára hazánk az EU-/NATO-ellenes propaganda részét képezi.
A magyar vonatkozású manipuláció ugyanakkor csekélyebb mértékű – az elfogult cikkek aránya 7-8 százalék –, így az még nem nevezhető ellenünk irányuló információs támadásnak. Magyarország kevésbé szerepel prioritásként az orosz külpolitikában, mint például Lengyelország vagy Románia. A nyugati közvéleménynek szánt híranyagokban a nyugati politikai, kulturális értékrend elleni támadásra használnak minket. E téren az ellenünk szóló, erősen elfogult cikkek aránya 15 százalék, ami már információs támadásnak értékelhető. Régiónk népei számára igen gyakran gyűlöletkeltésként, a bizonytalanság gerjesztése céljából vesznek elő magyar témákat: a rólunk is szóló cikkek több mint 20 százaléka elfogult. Ezen a területen már veszélyes információs támadásról beszélhetünk" – áll a vizsgálatot összegző értékelésben.
A magyar Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársának elemzése a következő javaslattal zárul:
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)