Pedro Hernandez sosem volt képes magyarázatot adni arra, miért fojtotta meg 1979 májusában a 6 éves kisfiút, akit egy üdítő ígéretével csalt be a bolt pincéjébe, ahol dolgozott. A New York-i Etan Patz eltűnése a világ egyik leghíresebb ilyen esetévé vált, a gyerek arcképe az elsők között került tejesdobozra, holttestét sohasem találták meg. Gyilkosát, aki nem is csinált nagy titkot tettéből, 38 évvel később, kedden mondták ki végre bűnösnek, második próbálkozásra, miután az első esküdtszéknél az erőfeszítések patthelyzetbe torkoltak.
1979. május 25. az utolsó tanítási nap volt Amerikában az emlékezet napi hosszú hétvége előtt. A New York-i SoHo egyik loftlakásában élő Patz házaspárnak, de főként a feleségnek, Julie Patznak zűrös reggele volt. Az asszony afféle családi napközit vezetett az otthonában, vigyázott saját kisebbik, kétéves fiára, egy másik gyerekre, aki náluk aludt, a lánya meg éppen úgy döntött, hogy nem hajlandó kikelni az ágyból. Eközben hatéves kisfia, Etan, aki egy ideje már próbálkozott azzal, hogy nagyobb önállóságot harcoljon ki magának, fejébe vette, hogy egyedül szeretne iskolába menni.
A környék biztonságosnak számított, és a távolság nem volt nagy, két háztömbnyire volt csak az iskolabusz megállója. Az anya végül vonakodva, de engedett, és a tűzlépcsőről még egy ideig szemmel tudta kísérni a fiát, amint játékautókkal és színes ceruzákkal megtömött, elefántos táskájával, a fején egy pilótasapkával elindul az iskolába. A kezében egy egydolláros bankjegyet szorongatott, amiből üdítőt készült venni.
Délután, amikor Etan nem jött haza a várt időben az iskolából, Julie Patz rémülten hallotta a telefonban, hogy egyáltalán oda sem ért reggel, de még a buszmegállóig sem jutott el. A házat rövidesen elözönlötték a rendőrök, az önkéntesek és az újságírók. A nyomozók házról házra, ajtóról ajtóra járva faggatták a környékbelieket, kezükben Etan fotójával, nem látta-e valaki a kisfiút.
Az eset az újságok címoldalára került, ezzel foglalkoztak a híradók, a környéken minden tele volt plakátokkal a kisfiú arcképével. Etan egyike volt az első gyerekeknek, akiknek képe a tejesdobozokra is felkerült. Mégsem sikerült a nyomára akadni. Se élve, se holtan nem került elő sohasem. Négy évvel később Etan eltűnésének napját, május 25-ét tette meg az eltűnt gyermekek napjává Ronald Reagan, az akkori elnök.
A nyomozók sokféle teóriát állítottak fel az évek során. Volt például egy ezermester, Othniel Miller, aki ismerte Etant, sőt, eredetileg ő ajándékozta neki az egydollárost, amit magával vitt azon a reggelen. Amikor a nyomozók 2012-ben megtudták, hogy Miller annak idején új betonpadlót rakott le a műhelyébe röviddel a kisfiú eltűnése után, feltúrták az egészet, de hiába.
Egy másik férfi, Jose Ramos éveken át a legfőbb gyanúsítottnak számított, de érdemi bizonyítékot sosem sikerült találni ellene. Pedig úgy tűnt, hogy minden együtt áll: Ramost korábban elítélték gyerekmolesztálásért, ráadásul volt kapcsolódási pont a Patz családdal. Viszonya volt egy nővel, aki korábban a szülők alkalmazásában állt, és az volt többek közt a feladata, hogy Etant hazakísérje az iskolából. 2000-ben egy ízben nyolc órán keresztül kutattak a nyomozók annak a manhattani épületnek az alagsorában, ahol annak idején Ramos élt. Csontmaradványokat találtak, de azokról utóbb kiderült, hogy csak háziállatoktól származtak.
Ramos személye volt az első számú reménysége a védelemnek, amikor bő 33 évvel Etan eltűnése után a rendőrök kezére került az a férfi, Pedro Hernandez, akit február 14-én végül a valódi gyilkosként azonosított egy New York-i esküdtszék. Hernandez ügyvédei Ramosra mutogattak, megpróbálva elültetni a kételyt az esküdtszékben, hátha mégiscsak ő volt a gyilkos.
Hernandez mindössze 18 éves volt, amikor Etannak nyoma veszett. Kibukott a középiskolából, árufeltöltőként dolgozott egy boltban a Prince Streeten, azon az útvonalon, amerre Etannak a busz felé mennie kellett. Hernandez pár nappal a fiú eltűnése után visszaköltözött New Jersey-be, és egy ruhagyárban helyezkedett el.
Ahogy teltek az évek, egyre több embernek beszélt a szörnyű titokról, amit 1979. május 25. óta őrzött. Ott volt az exfelesége, Daisy Rivera, akit 1984-ben vett el, és akit nem sokkal a házasságkötésük előtt félrevont, hogy elmondjon neki valamit. A nő későbbi vallomása szerint a férfi elmondta neki, hogy megölt valakit, de ő akkor azt gondolta, egy tizenévesről volt szó. Így fordította le magának a „muchacho” szót, amit a férfi használt. Hernandez állítólag azt mesélte a nőnek, hogy ez a „muchacho” erőszakos volt vele, mire viszonzásul ő is erőszakosan reagált, megfojtotta.
A nő a bíróságon egy későbbi epizódot is felelevenített: Hernandez éppen zuhanyozott, amikor ő rendet rakott a szekrényben, és rábukkant egy cipősdobozra, benne iratokkal és egy gyerek fotójával. Etan képe volt, az egyik plakátból vágták ki. Amikor a férje belépett a szobába, az asszony, aki akkor még megcsalásra, idegen nőtől született gyerekre gyanakodott, kérdőre vonta, ki ez. Azt a választ kapta, hogy egy eltűnt gyerek arról a környékről, ahol Hernandez régen lakott.
A férfi, mint utóbb kiderült, az imacsoportjában is beszélt arról, mit tett. Először a presbiternek nyílt meg, de később – egy társa vallomása szerint – többek előtt könnyek között térdre zuhant, és bevallotta, hogy megölt egy gyereket New Yorkban.
Végül a sógora, a húga férje volt az, aki nem bírta tovább, és 2012-ben feladta a rendőröknek. Jose Lopez sem csak ekkor szerzett tudomást arról, hogy gyerekgyilkosnak mondja magát a sógora.
Nem hívtam a rendőrséget. Gyáva voltam
– mondta Lopez később a bíróság előtt. De a lelkiismerete végül csak nem hagyta békén, és azt is kikövetkeztette, hogy Etan lehetett az áldozat, akinek az eltűnéséről hallott a tévéből.
Lopez riasztása után a rendőrök bevitték Hernandezt. Hat és fél órája tartott már a kihallgatása, mire megtört, és vallomást tett. Elmondta, hogy egy üdítő ígéretével csalta a bolt pincéjébe a kisfiút. Ott támadt rá, megragadta a nyakát, fojtogatta. Azt állította, hogy a gyerek még élt, amikor a testét betette egy nejlonzsákba, azt egy dobozba, és végül elsétált vele úgy másfél háztömbnyire, ahol egy sikátorféleségben hagyta. A kihallgatás után el is vezette a rendőröket erre a helyre. A vallomása szerint másnap visszament oda, ahol a dobozt hagyta, de addigra már eltűnt.
Arra a kérdésre Hernandez sohasem tudott értelmes választ adni, miért tette, amit tett. A legtöbb, amit mondott: félt attól, hogy a gyerek elmondaná a rendőröknek, hogy bántani akarta. Tagadta, hogy szexuálisan bántalmazta volna Etant vagy bármikor bárki más gyereket. A vád később mégis a szexuális indítékot valószínűsítette, és az imacsoport egyik tagjának vallomása is ezt támasztja alá. Az illető szerint neki még azt mondta Hernandez, hogy megpróbálta molesztálni a kisfiút, aki ellenállt, és ekkor fojtotta meg.
Hernandez későbbi vallomásaiban arról beszélt, hogy nem akarta megölni a gyereket, szerette volna elengedni, de a teste nem engedelmeskedett, mintha egy idegen erő vette volna át az uralmat felette.
Hernandez többször is tett beismerő vallomást, rendőrök előtt is, pszichiáterek előtt is. Az ügyészségnek ez a vallomássorozat volt a legerősebb ütőkártyája. Így, hogy nem került elő a holttest, híján voltak az igazságügyi szakértői bizonyítékoknak. Még az elefántos táska vagy a pilótasapka sem lett meg soha.
A védelem így hát, amikor éppen nem Ramosra próbálta fogni a gyilkosságot, Hernandez szavahihetőségének megkérdőjelezésére ment rá. Azzal érveltek, hogy egy gyenge intellektusú, személyiségzavaros emberről van szó, aki nem képes megkülönböztetni a valóságot a képzelgéseitől. A védelem tanúja volt Hernandez lánya, Becky, aki apja furcsa viselkedéséről számolt be: állítólag démonokat látott meg egy angyalszerű, fehér ruhás nőt, letört faágat locsolt, hogy nőjön, és gyakran beszélt magában.
A volt feleség viszont egészen más jellemzést adott Hernandezről, mint amit a védelem próbált bizonygatni. Szerinte a férje igenis fürge észjárású volt, szigorú, uralkodó típus, aki számtalan dolgot megtiltott neki, még templomba sem engedte egyedül.
Az első esküdtszék, amely megkapta Hernandez ügyét, 2015-ben csődöt mondott. Négy hónapnyi tárgyalássorozat után 18 napon keresztül tanácskoztak, de nem tudtak felülkerekedni a körükben kialakult patthelyzeten. Volt egy az esküdtek között, akit nem tudtak meggyőzni a többiek sehogy sem Hernandez bűnösségéről.
Az ügyész, Cyrus R. Vance Jr. nehéz döntés elé került ekkor. Megismételteti a költséges pert egy új esküdtszékkel, vállalva a kockázatot, hogy a bizonyítékok, amik egyszer már kevésnek bizonyultak, most sem lesznek elég meggyőzőek? Vagy futni hagy egy férfit, aki bevallotta, hogy megölt egy gyereket?
Az előbbi mellett döntött. Másodjára újra bő négy hónapig tartott a tárgyalássorozat. Etan apja, Stanley Patz az összes tárgyalási napot végigülte, saját párnát hozott magával, hogy valamivel kibírhatóbbá tegye a bíróság kemény fapadjait. Az új esküdtszék kilenc nap tanácskozás alatt döntésre jutott, ezt a határozatot hirdették ki most, február 14-én. Hernandezt bűnösnek találták emberrablásban és gyilkosságban is.
Etan Patz apja azt mondta: nagyon hálás a döntésért. A felesége nem volt ott a bíróságon, de a férje szerint sírt a megkönnyebbüléstől, amikor meghallotta a hírt. A bíróság február 28-án hirdeti majd ki, milyen büntetést mér a most 56 éves Hernandezre. Minimum 25 év börtön, de valószínűbb, hogy életfogytiglan vár rá.
Cikkünk a New York Times-nak az üggyel foglalkozó cikksorozata alapján készült.