Index Vakbarát Hírportál

Keresik az erőszakoló német katonákról álhírt terjesztőket Litvániában

2017. február 17., péntek 22:18 | aznap frissítve

A litván hatóságok továbbra is keresik annak az álhírnek az elterjesztőjét, aki szerint a balti államban tartózkodó német katonák megerőszakoltak egy fiatalkorú lányt – írja az MTI. Darius Valkavicius, litván főügyész elmondta:

a hamis vádaskodás egy harmadik országból származik, amely nem tagja az Európai Uniónak.

Az ügy szerdán kezdődött, amikor Viktoras Pranckietis parlamenti házelnök és a helyi sajtó is olyan üzenetekkel találkozott, hogy a NATO keleti csapaterősítésének következményében az országba vezényelt német katonák megerőszakoltak egy fiatal litván lányt. A helyi hatóságok azonnal vizsgálatot indítottak, ami megállapította, hogy ez az állítás nem helytálló, a litván rendőrség ezt követően nyomozni kezdett a hamis híreszteléssel összefüggésben.

A litván vezetés a német katonákról szóló pletykákat provokációnak minősítette, melyek célja szerintük az, hogy a térségbe telepített NATO-csapatokat rossz színben tüntessék fel. Ezeket egyébként azért vezényelték az országba, mert a többi keleti NATO-tagállamhoz hasonlóan Litvánia sem érzi magát biztonságban a Krím félsziget 2014-es bekebelezése óta.

Rovatok