Index Vakbarát Hírportál

Trump megpróbálkozott egy nagy füllentéssel, nem jött össze

2017. február 17., péntek 11:07

Ronald Reagan elnökké választása óta majdnem minden elnököt több elektori szavazattak választottak meg, mint Donald Trumpot. Ez az információ önmagában nem túl érdekes, de azzal együtt már igen, hogy Trump a legutóbbi sajtótájékoztatóján magabiztosan azt mondta:

Azt hiszem, ez volt a legnagyobb győzelem az elektori kollégiumban Reagan megválasztása óta.

1980-as újraválasztásakor Reagan 525 elektori szavazatot kapott, aminél senki sem kapott még többet. Trumpnak tavaly 306 szavazat jött össze, ami nemhogy a reageni szintőn marad el fényévekkel, de még Obama 2012-es újraválasztásakor kapott 332 szavazatától is bőven elmarad. Több mint tíz százalékkal.

Amikor a sajtótájékoztatón egy újságíró megkérdezte, hogy miért bízzanak Trumpban, ha teljesen valótlan adatokkal dobálózik, az új elnök először azt mondta, hogy nem az összes megválasztott elnökre gondolt, hanem csak a republikánusokra - írta az Independent

Az újságíró nem hagyta annyiban a dolgot, és elkezdte felidézni, hogy a republikánus elnökök között sem nagy dobás Trump 306 szavazata. (270 elektorral már lehet nyerni, szóval Trump győzelme minden, csak nem fölényes győzelem.) A tényeket tudatosan elkenő, megkérdőjelező elnök ettől sem jött különösebben zavarba:

Nem tudom, nekem ezt az információt adták. Ez egy nagy különbségű győzelem volt

- csúszott ki elegánsan saját állítása mögül az elnök. Pedig a helyzet az, hogy Reagan óta hét elnökválasztást tartottak, és ebből ötször több elektori szavazatot kapott a győztes, mint Trump. Persze, attól ő még tarthatja ezt nagy győzelemnek. 

Rovatok