Index Vakbarát Hírportál

Újabb francia rendőrről derült ki, hogy gumibotot nyomott egy férfi fenekébe

2017. február 21., kedd 13:20

Pár héttel ezelőtt zavargások törtek ki Párizsban, miután négy rendőr gumibottal megerőszakolt egy 22 éves, Theo nevű fekete férfit egy utcai igazoltatás során. Az eset komoly visszhangot váltott ki, ez az ügy lett a kisebbségekkel, a nagyvárosok peremén élő szegényekkel szembeni rendőri brutalitás jelképe.

A francia Local azt írja, hogy nem ez volt az egyetlen ilyen eset: szintén Párizs külvárosában történt még 2015-ben, hogy egy akkor 27 éves, Alexandre nevű férfit letartóztatás közben megerőszakolt a gumibotjával egy járőr. A férfi fenekén maradandó nyomot hagyott a sérülés. A rendőr azt állította, hogy csak véletlenül megcsúszott a botja intézkedés közben.

Az első igazságügyi vizsgálat szerint nem történt nemi erőszak, mivel a behatolásnak nem volt szexuális jellege, ezért először nem nemi erőszakkal vádolták meg a rendőrt. Azonban az orvosszakértő szerint ilyen sérülés esetén mindenképp a nemi erőszak vádjával kell eljárást indítani, ezért a rendőrrel szemben új büntetőeljárást indítanak.

Rovatok