Index Vakbarát Hírportál

Őrizetbe vették Marine Le Pen kabinetfőnökét és testőrét

2017. február 22., szerda 16:57

Kihallgatta, majd őrizetbe vette a rendőrség Marine Le Pen két közeli munkatársát szerdán. A radikális jobboldali Nemzeti Front elnökének és államfőjelöltjének kabinetfőnökét és testőrét az állítólagos fiktív európai parlamenti asszisztensi állások ügyében vitték be a rendőrök - közölte a Le Figaro.

Az ügyben hétfőn másodszor tartottak házkutatást a pártnak a Párizshoz közeli Nanterre-ben található székházában. A nyomozók akkor lefoglalták Marine Le Pen két asszisztensének a számítógépét, köztük Catherine Griset-jét, akit jelenleg kihallgatnak - közölte Marcel Ceccaldi, a pártelnök ügyvédje. 

A Nemzeti Front korábban az elnökválasztási kampányt megzavaró médiaakciónak minősítette az eljárást. 

Az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) még tavaly augusztus elején jelezte az Európai Parlamentnek, hogy közel 340 ezer eurót kell visszakövetelni Marine Le Pentől. A testülethez 2015 márciusában fordult az EP, miután kiderült, hogy az FN mintegy húsz olyan embert is foglalkoztat, akik az EP-ben asszisztensként kapnak fizetést, munkavégzésük helye viszont az FN központja, és nem az EP. Az ügyben a párizsi ügyészség december 15-én indított előzetes eljárást hivatali visszaélés, bűnszövetkezetben elkövetett csalás, hamisítás és eltitkolt munka gyanújával. 

Marine Le Pen jól áll

Marine Le Pen szerdán egy vidéki látogatásán megismételte, hogy szerinte "üres" az ügy dossziéja. Utalva François Fillon konzervatív jelölt családtagjainak állítólagos fiktív parlamenti állásai ügyében indult hasonló ügyészségi vizsgálatra a pártelnök megjegyezte, hogy

a franciák különbséget tudnak tenni a valós ügyek és a politikai összeesküvések között.

Szerinte ezzel magyarázható az is, hogy az elnökválasztási esélyeket mérő felmérések szerint François Fillonnal ellentétben neki az ügy miatt nem csökkent a népszerűsége. 

Ha most tartanák a francia elnökválasztást, az első fordulóban Marine Le Pen végezne az élen. Habár a második fordulóban vesztésre áll Fillonnal és Emmanuel Macronnal szemben is, hátránya napról napra csökken a riválisával szemben. 

Macron esélyei növekedtek

Közben François Bayrou, a francia centrista Modem párt elnöke szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy nem indul a két hónap múlva esedékes francia elnökválasztáson és szövetséget ajánl a függetlenként induló Emmanuel Macronnak.

"Mert hatalmas a kockázat és mert a franciák dezorientáltak és gyakran reménytelenek, úgy döntöttem, hogy szövetségi ajánlatot teszek Emmanuel Macronnak" - mondta a centrumpárt vezetője, Pau városának polgármestere, aki 2002-ben, 2007-ben és 2012-ben is indult az elnökválasztáson. 

Azt üzenem neki, hogy a veszély nagyon nagy, meg kell változtatni a dolgokat sürgősen. Egyesítsük az erőinket, hogy sikerüljön

- tette hozzá a Modem vezetője, aki korábban a jobbközép Köztársaságaik koalíciójában vett részt. A legutóbbi felmérések szerint ha most tartanák az elnökválasztás első fordulóját, François Bayrou hat százalékot érne el.

Rovatok