Index Vakbarát Hírportál

Közösen gyárt nukleáris fűtőanyagot Irán és Oroszország

2017. február 25., szombat 22:43

Nukleáris fűtőanyag közös gyártásáról állapodott meg Oroszország és Irán - közölte az Iráni Atomenergia Szervezetre hivatkozva az MTI. Ali Akbár Szálehi, az ország atomprogramjának vezetője az ISNA félhivatalos iráni hírügynökségnek nyilatkozva felidézte, hogy az erről szóló előzetes megállapodást a felek már 2015-ben megkötötték Irán és nagyhatalmak nukleáris tárgyalásai idején. "Szükségünk van Oroszország közreműködésére ezen a téren" - mondta Szalehi, hozzátéve, hogy Moszkvával kidolgozták a közös fűtőanyaggyártás beindításának tervét, amely két év alatt valósítható meg.

Szálehi egy Teherán és Asztana által aláírt szerződést is bejelentett: 950 tonna "sárga pogácsának" nevezett uránkoncentrátumot vesz Kazahsztántól, ugyancsak az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjával és Németországgal 2015 júliusában aláírt egyezmény részeként, annak keretein belül. A megállapodásba foglaltak várhatóan három éven belül teljesülnek. 650 tonna sárga pogácsát két éven belül két részletben kap meg Teherán, a maradék 300 tonnát pedig a harmadik évben.

A 2015 júliusában Iránnal aláírt egyezmény célja annak szavatolása volt, hogy az iráni nukleáris program kizárólag békés célokat szolgáljon, cserébe a nemzetközi közösség vállalta a perzsa állam elleni szankciók fokozatos feloldását. Az atomalku értelmében Iránnak 2015 végén Oroszországba kellett exportálnia magasan dúsított - atomfegyver gyártására alkalmas - uránkészletének szinte egészét. Ezt követően a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) felügyeletével természetes uránt importálhatott. Ez utóbbiból alacsony dúsítottságú uránt állíthat elő, amely energiatermelésre és orvosi kutatásokra alkalmas. Teherán azt is vállalta, hogy tíz éven belül a jelenlegi 19 ezerről nagyjából 5 ezerre csökkenti urándúsító centrifugái számát.

Rovatok